152 Written explanations of Béla KOVÁCS
Common system of value added tax as regards the special scheme for small enterprises (A8-0260/2018 - Tom Vandenkendelaere) HU
Hosszú évek során számos EP jelentés indoklásában szerepelt, hogy a kkv-kat minden lehetséges módon segíteni kell, hiszen a kisvállalkozások a társadalmak megtartó szövetei, a munkaerő legjobb foglalkoztatói, a gazdasági stabilitás garanciái.Végre igen jó és határozott, egyértelmű, gyorsan bevezethető javaslat született, melynek célja, hogy a kisvállalkozások számára az adminisztrációt egyszerűsítő intézkedéseket vezessen be az Unió egész területén, ezáltal is támogatva a vállalkozói szellemet, a munkahelyteremtést.Nagy előrelépést jelentene az uniós szintű hozzáadottérték adó alóli mentesség, egységes határértékekkel, egységes online regisztrációs portállal, valódi adminisztratív egyszerűsítések bevezetésével, egyablakos ügyintézéssel.Maximálisan támogatom a kisvállalkozások pozíciójának javítását, így ezt a javaslatot is szívesen szavaztam meg.Fontos az is, hogy a kkv-kra vonatkozó héa-egyszerűsítési intézkedéseket hamarabb végre lehetne és kellene hajtani, mint a végleges héa-szabályozást.
Implementing decision on subjecting the new psychoactive substances cyclopropylfentanyl and methoxyacetylfentanyl to control measures (A8-0271/2018 - Branislav Škripek) HU
Ilyenkor mindig egy lógó orral baktató kutya képe ugrik be, amint fáradtan, fásultan szimatol körbe.Persze, a jelentést megszavaztam, hogy ismét néhány újabb veszélyes anyagtól sikerüljön megmenteni az embereket, mindenekelőtt a fiatalokat, akiket kellő ismeretek hiányában behálóznak és bevisznek egy olyan alagútba, melyből sokszor nincs kiút. De nem érzem azt, hogy a jó megoldást sikerült megtalálni.Lenni kell olyan intézkedéseknek, melyek a potenciális fogyasztók felvilágosítását előtérbe helyezve kellő szigorral elrettentik a terjesztőket, előállítókat és mindenkit, aki ebben a piszkos üzletben érdekelt.
Mobilisation of the European Union Solidarity Fund to provide assistance to Bulgaria, Greece, Lithuania and Poland (A8-0272/2018 - Janusz Lewandowski) HU
Bajban ismerszik meg az igaz barát, tartja az egyik régi közmondásunk nagyon találóan. Az uniós értékek között is az egyik legfontosabb a szolidaritás, melynek pozitív és természetszerűleg általam is támogatott megnyilvánulása a mostani jelentés.A Bizottság javasolta az Európai Unió Szolidaritási Alapjának (EUSZA) igénybevételét pénzügyi támogatás nyújtására a földrengés sújtotta Görögország, az árvizekkel sújtott Bulgária és Litvánia, valamint a viharok által megtépázott Lengyelország számára.A 2017. esztendő nagy megpróbáltatásokat hozott, az Unióban bekövetkezett természeti csapások sajnos halálos áldozatokkal és igen nagy pusztítással jártak az adott országokban, melyek ráadásul alapvetően a gazdaságilag kevésbé fejlett régiók közé tartoznak.Az Unió Szolidaritási Alapjának igénybevétele tehát feltétlenül indokolt és az ehhez szükséges költségvetési módosítást is nyilvánvalóan támogattam, amely technikailag külön szavazás tárgyát képezte.
Pathways for the reintegration of workers recovering from injury and illness into quality employment (A8-0208/2018 - Jana Žitňanská) HU
A jelentést természetesen megszavaztam, hiszen a munkába visszatérni kívánó munkavállalóknak minden támogatást meg kell adni a rehabilitációjukhoz, úgy orvosi, mint szakmai és társadalmi vonatkozásban.Jó esetben a munkába való visszatérés az önmegvalósításról, az önálló életvitelről, a hasznosság érzetéről szól, egyben kedvező gazdasági hatása van a társadalomra, illetve a tagállami szociális rendszerekre.A fogyatékossággal élők foglalkoztatását is meg kell oldani, amennyiben ők ezt igénylik. Mindehhez pedig indokolt uniós forrásokat is biztosítani, hiszen a szolidaritás a közösség egyik legfontosabb alappillére.Ugyanakkor a munkavégzés egész rendszerét fejéről a talpára kellene állítani, 35-40 év munkaviszony után mindenkinek jogosulttá kellene válnia tisztességes állami nyugdíjra. A korábbi nyugdíjazással a fiatalok számára is lenne elegendő munkahely.A szociális alapokat pedig nem szabadna elpazarolni a jó élet reményében Európába zúduló képzetlen gazdasági migráns tömegekre és akkor a finanszírozás is megoldódik.
Boosting growth and cohesion in EU border regions (A8-0266/2018 - Krzysztof Hetman) HU
Az igazán nagy gondok az uniós külső határ, éspedig a déli régiók mentén tornyosulnak, de ez nem tárgya a bizottság anyagának, amely most a belső határrégiókkal foglalkozik.Hazám számára ezek a régiók is kiemelten fontosak, különösen a munkaerő áramlás vonatkozásában. Az utóbbi években a szakképzett munkaerő hiánya sajnos súlyos jelenséggé vált, leginkább az egészségügyben, a szolgáltatásokban.Szépek a jelentés megfogalmazásai a kölcsönös bizalomról és a felelős hatóságok politikai akaratáról, de ettől még az ápolónők hiányoznak a kórházakból.A jelentést mégis támogattam, hiszen minden ország kormányának a saját kompetenciája, hogy milyen feltételeket teremt a vállalkozóknak és a munkavállalóknak.Az viszont valóban uniós felelősség, hogy megoldást kell találni az olyan problémákra, mint a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a határátlépő ingázókat és alkalmazottakat érintő jogbizonytalanság, valamint a közlekedési hálózatok elégtelensége.Vesszőparipám a kisvállalkozások helyzetbe hozásának szükségessége, ehhez a határokon átnyúló vállalkozásokkal szembeni korlátokat meg kell szüntetni, mivel jelenleg a határokon átnyúló tevékenységet folytató cégek lényegesen többet költenek, mint a belföldön működő társaik. A Bizottság szerepe igen fontos a határokon átnyúló akadályok leküzdésében jogszabályok, vagy finanszírozási mechanizmusok előterjesztésével.
European Solidarity Corps (A8-0060/2018 - Helga Trüpel) HU
Az utóbbi években a kapitalizmus alapelvei újabb trükkel érvényesültek, fiatalok tömegeit dolgoztatták ingyen az önkéntesség örve alatt, a profit maximalizálása végett.Immár nagyon helyesen az EU fellép az arcátlan kizsákmányolás ellen, célja a fiatal európaiak segítése a foglalkoztatási kilátásaik javításában. Tekintettel a fiatalok körében tartósan fennálló magas munkanélküliségre és a szakmai kereslet és kínálat közötti eltérésre be kellett avatkozni a folyamatokba.A létrehozott Európai Szolidaritási Testület új lehetőségeket kínál az európai fiatalok számára a szolidaritási tevékenységekben való részvételre és hasznos gyakorlati tapasztalatok megszerzésére.Mind a jelentést, mind magát az elgondolást csak támogatni tudom, ami egy nagyon jó és távlatos kiindulási alap.A profit-orientált vállalatoknak pedig csak akkor szabad engedélyezni az Európai Szolidaritási Testületben való részvételt, ha a fiatalok számára korrekt javadalmazás mellett biztosítanak állást, vagy szakmai gyakorlatot.
Euratom Programme complementing the Horizon 2020 Framework Programme (A8-0258/2018 - Rebecca Harms) HU
A klasszikus állatorvosi ló minden ismérve adott, a jelentés is, meg a bizottsági anyag is zagyva és egyik sem támogatható. A nukleáris energiát a helyén kell kezelni és nem mumusként, de nem is fantazmagóriaként.Alapvetés, hogy magfúziós eljárással energiát biztonságosan a belátható időn belül nem tudunk termelni. Másik alapvetés, hogy a jelenlegi atomerőművek úgynevezett kiégett fűtőelemeit az új, már most is működő IV. generációs atomerőművekben fűtőanyagként használhatják fel és ez a technológia pár évtizeden belül elterjed, hacsak a vad-zöldek meg nem akadályozzák, mert ők inkább szenet és fát égetnek, csak nehogy az atom elhangozzék.Azért ezeket a nagyon képzett nagyon-zöld emberkéket elküldeném 1-1 sugárzásmérővel az atomerőművekhez, meg a szénerőművek meddőhányóihoz. Lenne álmélkodás.Ha győz az értelem – amire nincs túl sok esély – akkor van legalább 200 évre elegendő üzemanyagunk, és van technológiánk, amivel értelmesen és gazdaságosan fel tudjuk dolgozni az eddig keletkezett hulladékokat, sőt a fegyverekben lévő hasadóanyagokat is. És ettől még kellenek a megújuló energiák is, mert a nukleáris erőművek stabil 100%-on működnek, nem rángathatók a terhelés változás függvényében. Az energetika egy szakma, amit tudomásul kell venni, ha nem akarunk visszalépni a kőkorba.
Language equality in the digital age (A8-0228/2018 - Jill Evans) HU
Miközben ezen az anyagon dolgozom, azon bosszankodom, hogy nem nyílnak meg dokumentumok, és akadozik az egész számítástechnikai rendszer az EP-ben, pedig ennek elvileg nem szabadna megtörténnie egy rendesen finanszírozott és irányított intézménynél, de itt ez nem kirívó, sajnos.Nos, a 23 nyelv kezelése nem megy zökkenők nélkül a parlament esetében, az EU pedig egy sokkal nagyobb „vállalat”, melyben mintegy 80 nyelv létezik.Lehetne persze ezt jól is csinálni, amit például a Google működése is igazol, és ha onnan nézzük, akkor a kihívás mindjárt távlatokat, üzleti lehetőségeket és profitot is jelent az európai őshonos kulturális sokszínűségen túl.Az európai többnyelvűség egy összetett téma, amely különböző országokban sok érdekelt felet érint, akiknek érdekei hol ütköznek, hol összefonódnak egymással.A többnyelvű Európában rejlő lehetőségek kihasználása végett közös és összehangolt fellépésre van szükség európai, nemzeti és regionális szinteken, az érdekelt felek széles körének bevonásával. A jelentés támogatható.
Transparent and accountable management of natural resources in developing countries: the case of forests (A8-0249/2018 - Heidi Hautala) HU
Mindig csóválom a fejem, amikor a közlekedési környezet-szennyezést csak a járműmotorok oldaláról próbálják megközelíteni, egyre szigorúbb és betarthatatlanabb határértékek előírásával, aminek az eredménye a természetben korábban elő nem forduló mikro-szemcsés rákkeltő korom nagymértékű kibocsájtása lett.Tehát a kisebb és kezelhető probléma helyett lett egy megoldhatatlan nagyobb.Pedig az eredeti motorok mellett erdősítéssel, zöldfelületek növelésével ma sokkal kisebb lenne a gond, sokkal kevesebb lenne a beteg.Igaz a sok beteg egyben jelentős GDP növekedés, ami statisztikailag előnyös.Valami zseni szakértők még azt is megálmodták, hogy a fával való tüzelés CO-semleges. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy akkor, ha ma elülteted a fát és majd 30-50 év múlva kivágod.A jelentés nagyon hosszúra sikerült, de alapvetően jó és nyilván támogatandó, bár a legfontosabb hiányzik belőle: azokat, akik profitszerzés céljából kiirtják az európai erdőket, vagy akár a trópusi őserdőket, be kell börtönözni környezetrombolás és szándékos egészségkárosítás miatt.Mottó: Földünket nem atyáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!
Opening of negotiations for an EU-Jordan Agreement on the exchange of personal data for fighting serious crime and terrorism (A8-0232/2018 - Claude Moraes) HU
Az EUROPOL korábban már több hasonló megállapodást kötött a harmadik országokkal folytatott adatcseréről, számos nem uniós európai országon kívül például Ausztráliával, Kanadával, Kolumbiával és az Amerikai Egyesült Államokkal is.Ezek a megállapodások lényegében beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, azaz elősegítik az elsősorban a nemzetközi és a szervezett bűnözéssel, valamint a terrorizmussal szemben folytatott küzdelmet. A tapasztalatokra is alapozva tehát támogattam az adott jelentést, miként a korábbiakat is és a mai napon szavazásra bocsájtott többi azonos jellegű jelentést is.Természetesen nem kerülték el a figyelmemet a felmerülő adatvédelmi aggályok, azonban a beépített garanciák a lehetőségekhez képest elégségesnek látszanak.
Cooperation Agreement between the EU and the Agency for Aerial Navigation Safety in Africa and Madagascar (A8-0213/2018 - Jerzy Buzek) HU
A polgári légiforgalom biztonsága elsődleges követelmény, ezért természetesen támogattam az ajánlást, amely a légtérbiztonság jobb szavatolását hivatott elősegíteni az európai gépek által is repült afrikai zónákban.Ha már egyszer kiépítésre került a Galileo-rendszer, akkor annak kiterjesztését is érdemes meglépni a lehetőségek szerint.Az pedig egy másik történet, hogy a polgári légiközlekedés fejlődése mennyiben és melyik szegmensében indokolt, illetve mennyiben mesterségesen és környezetkárosítóan gerjesztett.
Extension of the EU-US Agreement for scientific and technological cooperation (A8-0212/2018 - Rolandas Paksas) HU
Természetesen támogattam az ajánlást, hiszen egy immáron 20 éve jól működő rendszer továbbvitelét biztosítja.Nem véletlen, hogy már háromszor megújították a megállapodást, függetlenül a mindenkori politikai hangulattól. A kutatási és a tudományos technológiai együttműködés fenntartása minden résztvevőnek elemi érdeke.Lényeges, hogy a megállapodás célja nem az, hogy automatikus hozzáférést biztosítson konkrét programokhoz, hanem az, hogy elősegítse az EU és az USA közötti, kölcsönösen előnyös együttműködést a közös tudományos-technológiai prioritást élvező területeken. A gazdasági előnyök vitathatatlanok, a társadalmi hatások összetettek.
European High Performance Computing Joint Undertaking (A8-0217/2018 - Zigmantas Balčytis) HU
Filozófiai kérdés, jó irányba halad-e a világ. Ha rábólintunk az innováció és a kutatási tevékenységek szükségességére, akkor rá lehet bólintani a nagy teljesítményű számítástechnikai rendszerek megvalósításáig és üzemeltetéséig vezető út soron következő lépcsőjére is, így a jelentést támogattam.Mindez illeszkedik a Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramhoz is. Fontos ugyanakkor, hogy a magánszféra pénzügyi forrásainak közösségi-magán társulások keretében történő egyesítésével működő projekteknek hosszú távú kötelezettségvállaláson kell alapulniuk, mégpedig valamennyi partner kiegyensúlyozott hozzájárulása mellett.Ugyancsak lényeges az átláthatóság és az elszámoltathatóság biztosítása is.
Role of cities in the institutional framework of the Union (A8-0203/2018 - Kazimierz Michał Ujazdowski) HU
Az Unió korántsem egységes abban, hogy mit tekintünk városnak, van ahol párszáz lelkes település is városnak számít és van ahol tízezer fő és megfelelő infrastruktúra és közintézményi háttér megléte az alapja annak, hogy a település városi rangra emelkedhessen.Az ajánlást támogatandónak tartottam, hiszen minden olyan lehetőségnek örülni kell, amikor fejlesztésre fordítható forrásokra lehet pályázni, ráadásul itt egyszerűsített, egyablakos közvetlen rendszer működtetése a cél, ami a korrupció lehetőségeit csökkenti.Nagyon nem értek egyet az uniós források hazámban alkalmazott felhasználási módszerével, amikor felesleges látványberuházásokra költötték el többszörös túlárazással és mutyizással a fejlesztésre, felzárkóztatásra szánt pénzeket. Az OLAF számos ilyen ügyre rávilágított már, további fejlemények várhatók.
Notification of investment projects in energy infrastructure: repeal (A8-0211/2018 - Barbara Kappel) HU
A Bizottság irdatlan mértékű szakértői állományt, mintegy 25000 főt foglalkoztat, jelentős részben vitatható tevékenységekkel, nem kímélve az adófizetők pénzét.Ahhoz, hogy ezeket a folyamatokat működtetni tudják, hatalmas és gyakorta indokolatlan adatgyűjtést végeznek. Így az energetikai beruházások kapcsán is különböző csatornákon és különböző jogcímeken gyűjtik az adatokat, amit az adatszolgáltatók nem minden esetben toleráltak, ezért most az egyik adatszolgáltatási kötelezettséget sikerült a jelen jogalkotási állásfoglalással felszámolni.Bár ez csak egy picike ága a hatalmas bürokratikus bozótnak, mégis szívesen támogattam lenyesését.
Mobilisation of the EU Solidarity Fund to provide assistance to Greece, Spain, France and Portugal (A8-0175/2018 - José Manuel Fernandes) HU
Az Európai Unió egyik működő területe a segítségnyújtás a rászoruló munkavállalók, avagy a tagországok polgárai számára. A keretösszeg meglehetősen szerény, volna honnan átcsoportosítani, erről is dönteni kellene, bár nem a mostani jelentés keretében. Sajnos a 2017-es év bővelkedett természeti csapásokban az Unióban is. Maximálisan támogatom a szerencsétlen sorsú polgárok megsegítését mind a 4 tagországban, melyeket földrengés, erdőtüzek, szélviharok sújtottak. Természetesen azért oda kell figyelni arra is, hogy az érintett tagországok kormányai biztosítsák az adott pénzeszközök gyors, igazságos, átlátható és hatékony felhasználását, a konkrétan kárt szenvedett emberek tényleges megsegítését. Lehetne még gyorsítani az ügymeneten, hiszen tavalyi károk elhárításáról döntünk, miközben már május vége van.
Conformity of fisheries products with access criteria to the EU market (A8-0156/2018 - Linnéa Engström) HU
Miközben uniós sikerágazatként könyvelhető el az EU-n belüli halászati együttműködés és az azzal kapcsolatos jogszabályi háttér megalkotása és szükség szerinti frissítése, mindez korántsem mondható el maradéktalanul a távoli vizekről származó import halak minőségbiztosítása és eredetgaranciája kapcsán. Márpedig hatalmas mennyiségekről van szó, mintegy évi 9 millió tonnáról, a világ össz-importjának negyedéről. Ilyen hatalmas árumennyiségnél törvényszerű, hogy azok is próbálnak helyzetbe kerülni, akik erre nem jogosultak. A jelentés jól tárja fel a meglévő problémákat és helyes irányokban keresi a megoldásokat, egyértelműen támogatandó. A halakra, a tenger gyümölcseire joggal tartanak igényt az uniós polgárok, hiszen finom és egészséges élelmiszerek, ezért a Parlamentnek és a Bizottságnak mindent meg kell tenniük a jó minőségű és korrekt forrásokból származó áruk biztosítása érdekében.A magam részéről már régen indokoltnak tartottam egy, az uniós halászati termékeket megkülönböztető árukísérő címke bevezetését, hiszen a közös halászati politika és az uniós jogszabályok szigorú betartása garantálják, hogy az uniós flotta megfelel a magas szintű higiéniai és egészségügyi normáknak.
The future of food and farming (A8-0178/2018 - Herbert Dorfmann) HU
Az ételünk az életünk, a létünk meghatározója. Nagyon fontos tehát a téma, melyet az ajánlás taglal. Ehhez képest több mint 50 módosító-indítványt nyújtottak be hozzá, ami egyrészt persze annak tudható be, hogy sokan átérezték a dolog fontosságát, másrészt pedig sajnos annak, hogy az ajánlás nem kellően átgondolt, ha mégoly jó szándékú is. Összességében a hiányosságok miatt csak tartózkodni tudtam, bár ilyen terjengős anyagot nehéz jól átfogni. A közös agrárpolitika már önmagában is közel az állatorvosi ló esete, amely sajnos nem annyira az optimális földhasználatot segíti elő, mint a befektetési földspekulációt, jobb esetben a nyugdíj kiegészítést.Azt azért le kell szögeznem, hogy az önellátás, a farmergazdaságok mindenképpen biztos pontot jelentenek minden nép jövője szempontjából. Ráadásul lehetőséget, ha nem is feltétlen garanciát a jó minőségű élelmiszerek előállítására, a biogazdálkodásra, a hagyományos növényfajták és állatfajok átmentésére. Mindemellett a társadalmi hasznossága is kiemelkedő, hiszen ez jelenti a legtöbb vidéki település legfőbb megtartó erejét és harmonikus fejlődésének zálogát.
Recommendation to the Council, the Commission and the Vice-President of the Commission/High Representative on Libya (A8-0159/2018 - Pier Antonio Panzeri) HU
Mintha látszana a fény az alagút végén, egész tisztességes és támogatható anyagot sikerült összerakni a líbiai helyzet rendezésének elősegítése érdekében. A választóink azonban azt is szeretnék tudni, miért az ő adójukból finanszírozzuk a teendőket, miért nem azok állják a számlát, akik a zűrzavart létrehozták és abból profitáltak, sőt nyerészkednek a továbbiakban is. Az egész afrikai migráns-probléma sem létezett mindaddig, amíg Líbiában stabilitás uralkodott. A máskor az emberi jogok betartására olyannyira finnyás EU esetleg kivizsgáltathatná azokat a háborús bűncselekményeket is, melyeket a líbiai beavatkozás kapcsán európaiak is elkövethettek, hallom a választóimtól, akik egy év múlva véleményt nyilvánítanak majd az uniós kül- és migránspolitikáról is. A közeljövő eldönti, valóban az alagút vége látszik, vagy csak a szemben robogó vonat fényei.
Annual Report on the functioning of the Schengen area (A8-0160/2018 - Carlos Coelho) HU
Mit ér az olyan halászháló, amely a vizet megfogja, de a halakat átereszti, avagy mit ér a bűnözőket segítő és a tisztességeseket szankcionáló rendszer? Mit ér az olyan külső határellenőrzés, amely a saját polgárok mozgását precízen nyilvántartja, de amely mellett az ismeretlen idegenek akadálytalanul besétálhatnak? És mit ér az olyan jelentés, amely a meglévő hatalmas hiányosságokat némi maszatolással elintézi? Vajmi keveset és egyáltalán nem támogatható egyik sem. A hatalmas befektetéssel létrehozott és fenntartott Schengeni Rendszer gyakorlatilag megbukott. Százezrek jöttek be úgy az EU-ba, hogy az illetékeseknek fogalmuk sincs a személyazonosságukról, életkorukról, állampolgárságukról, sőt az általuk korábban esetleg elkövetett súlyos, akár háborús bűncselekményekről sem. Olyan százezrek is, akik több biztonságos országon is áthaladtak, sok esetben nem valódi menekültek, csak gazdasági migránsok.Mostanában kezdenek már kipotyogni a csontvázak a németországi szekrényekből, döbbenetes visszaélések Brémában és másutt is. Amint a FRONTEX-ről is kiderült, hogy csak migráns-taxi, úgy az egész határőrizeti rendszer is elégtelenre vizsgázott.
Annual report on the implementation of the Common Commercial Policy (A8-0166/2018 - Tokia Saïfi) HU
Ha igaz a jelentés alapvetése, hogy az EU a világ legnagyobb kereskedelmi hatalma, akkor például nem kellene annyira törekednie az USA-val, vagy Kínával szembeni függőség erősítésére. De vannak ennél komolyabb problémák is a közös kereskedelempolitika értékelésével, hiszen alapvetően csak a multinacionális vállalatok érdekeinek képviseletéről van szó, a kisvállalkozások jó sora csak a jelentésben vizionálódik, a valóságban alig. A tagországok közötti különbségtétel sem mutatkozik meg az anyagban. Az sem jelenik meg, hogy az uniós kereskedelmi preferenciák több ágazatban, így a halászatban és a mezőgazdaságban is hátrányosan különböztetik meg a saját belső piaci szereplőinket a külső, sok esetben alig ellenőrizhető partnerekhez képest.Problémás a Bizottság munkamódszere is, hiszen joggal elvárható volna, hogy széles körű egyeztetéseket folytasson le a civil társadalommal és a szociális partnerekkel, továbbá kellő időben tegyen közzé fenntarthatósági hatásvizsgálatokat is. Amolyan készítettünk valamit, kipipálhatjuk jellegű a jelentés, így nem tartottam támogatásra érdemesnek, különösen, hogy a kereskedelem a kemény csatározások területe, ahol lagymatag hozzáállásnak nem lehet eredménye.
Fishing mortality ranges and safeguard levels for certain herring stocks in the Baltic Sea (A8-0149/2018 - Alain Cadec) HU
Stabilan uniós sikerágazatként könyvelhető el a halászati együttműködés és az azzal kapcsolatos jogszabályi háttér megalkotása és szükség szerinti frissítése. Ebben az esetben is támogatandó a jelentés, amely a balti-tengeri régió vonatkozásában a közös halászati politika reformját követő első többéves gazdálkodási terv elfogadásának célszerűségét igazolja. Minden szükséges intézkedést meg kell tenni az Európában igen népszerű és egészséges helyi tengeri halfajok, úgymint a tőkehal, a hering és a sprotni állományának megőrzésére és ez által a fenntartható halászatuk hosszú távú biztosítására. Mindehhez elengedhetetlenek az átfogó tengerbiológiai kutatások is, melyek jelenleg is hatékonyan folynak.
EU-Norway Agreement on administrative cooperation, combating fraud and recovery of claims in the field of Value Added Tax (A8-0147/2018 - Miguel Viegas) HU
Minden olyan intézkedést, szabályozást mindenkor támogattam és a továbbiakban is támogatok, amely az adócsalás, a korrupció és más bűncselekmények megelőzését, avagy felszámolását hivatott elősegíteni, így természetesen az adott jelentést is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az adócsalók gyakorta a harmadik országokban letelepedett vállalkozásaik közreműködésével bonyolított tranzakciók ellenőrzésének hiányosságait használják ki. Különösen a telekommunikációs és az e-szolgáltatási ágazatokban jelent kockázatot az ilyen módszerrel végrehajtott hozzáadottérték-adó csalás.Norvégia bár nem uniós tagország, de tagja az Európai Gazdasági Térségnek és adórendszere hasonló az EU-ban alkalmazotthoz, továbbá a HÉA területén az idők folyamán jó együttműködést alakított ki az uniós tagállamokkal. Ezért nagyon időszerű megkötni az EU és Norvégia közötti kétoldalú megállapodást, hogy végre szilárd jogi keret teremtődjön a Norvégia és a tagállamok közötti megbízható együttműködéshez. Tulajdonképpen nem is értem, miért nem került erre előbb sor, hiszen már mintegy tíz éve folyik eseti alapon hasonló jellegű együttműködés egyes uniós tagországok és Norvégia között.
Implementation of CAP young farmers’ tools in the EU after the 2013 reform (A8-0157/2018 - Nicola Caputo) HU
A földalapú támogatási rendszer jelenlegi formájában eléggé magán viseli az állatorvosi ló minden ismérvét. A jelenlegi kifizetési struktúra csak a földterület minimális aktív használatát követeli meg, és a támogatást nagyrészt a földtulajdon alapján ítéli meg. A rendszer meglehetősen tág teret enged a kormányzatokhoz közeli preferált, ámde szakmailag alkalmatlan tulajdonosi rétegek kialakulásának egyes tagországokban. Hazámban is jelentős területek esetében állapították meg szakértők a szakszerűtlen gazdálkodást, amely például a legelők esetében visszafordíthatatlan károsodáshoz vezetett. A jelenlegi szabályozás nem a gazdálkodást, hanem a befektetési célú spekulációt segíti elő.Alapvetően egyetértek a jelentésben foglaltakkal, a rendszer felülvizsgálatra és jelentős megújításra szorul, különben a kevés lehetőség miatt lényegében nem fog megtörténni a fiatal gazdálkodók helyzetbe kerülése. Márpedig a helyben termelt, egészséges élelmiszerek előállítása mind társadalmilag, mind egészségügyileg kiemelkedő fontosságú, annak gazdasági hasznai és munkahelyteremtő jelentősége mellett.
Discharge 2016: EU general budget - 8th, 9th, 10th and 11th EDFs (A8-0123/2018 - Barbara Kappel) HU
. – Nyilvánvalóan szükség van fejlesztési alapra a korábban kizsákmányolt gyarmati országok számára. Más kérdés, hogy az ehhez szükséges pénzeszközöket azoknak az országoknak illene előteremteniük, melyek korábban is és sokszor a mai napig is haszonélvezői a gyarmatosításnak.Ennek működtetése azonban nem kellően átlátható, így a Fejlesztési Bizottság EFDD és GUE/NGL tagjaival értek egyet.Ugyanez vonatkozik a mentesítésre is, tehát tartózkodtam.
Discharge 2016: European Institute for Gender Equality (EIGE) (A8-0087/2018 - Bart Staes) HU
Kellő múltbeli tapasztalattal felvértezve felrémlik előttem a traktorista lány portréja az egykori plakátokról, de elhessegetem.A jelentés aránylag kiegyensúlyozott, így elfogadtam, bár maradtak kételyeim az intézet hatékonyságát illetően.Maga a cél nemes, amennyiben az intézetet azért hozták létre, hogy hozzájáruljon és erősítse a nemek közötti egyenlőség előmozdítását az összes uniós politikában és a kapcsolódó nemzeti politikákban, valamint hogy növelje az uniós polgárok nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos tudatosságát.Talán még nem kellően gender-tudatos férfi polgártársak azért néha felvetik, hogy nekik vajon miért kell átlag 5 évvel többet dolgozniuk a hölgyeknél ahhoz, hogy nyugdíjba mehessenek, miközben a várható átlagos élethosszuk pedig kevesebb? Sebaj, idővel majd az intézet megoldja a gondot, vagy ha nem, hát őket is megreformálja.
Discharge 2016: European Agency for Safety and Health at Work (EU-OSHA) (A8-0084/2018 - Bart Staes) HU
Csak támogatni tudok minden olyan kiegyensúlyozott jelentést, melynek célja, hogy az európai munkahelyek biztonságosabbak legyenek, így az adott anyagot is.Elengedhetetlen követelmény az egészségesebb körülmények megteremtése a munkavállalók számára, ami egyben a vállalatok, de az egész társadalom érdeke is, hiszen ezzel nagyobb munka hatékonyság és kisebb egészségügyi ráfordítások járnak együtt.Lényeges gondolat, hogy nem utólagosan kell intézkedéseket hozni, hanem előzetesen élni kell a kockázat megelőzés minden lehetséges eszközével.
Discharge 2016: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions (Eurofound) (A8-0092/2018 - Bart Staes) HU
Mintha már olvastam volna ugyanezt, azaz mégsem, hiszen ott csak a munkavállalókat érintő dolgokról volt szó.Esetleg össze is lehetne vonni a két intézményt, vagy ez már túl eretnek gondolat volna.A hatékonyság kellő vizsgálatát leszámítva a jelentés elfogadható, magának az alapítványnak a működési iránya pedig fontos, hiszen „Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND)” kutatásalapú információkkal és szakértői jelentésekkel segíti a foglalkoztatással és szociális ügyekkel kapcsolatos szakpolitikák kidolgozását. Általános célja, hogy hozzájáruljon az élet- és munkakörülmények javításához Európában.Számszakilag korrekt a működésük, a mentesítés megadható.
EU-Lebanon Agreement for scientific and technological cooperation: participation of Lebanon in the Partnership for Research and Innovation in the Mediterranean Area (PRIMA) (A8-0352/2017 - Sofia Sakorafa) HU
Az uniós szintű területi együttműködések egyik fontos térsége a földközi-tengeri, ahol korábban is voltak jelentős programok, azonban a tavaly indult PRIMA lényegesen átfogóbb és perspektivikusabb. Az ajánlás támogatandó, hiszen helyesen értékeli az adott kutatási és innovációs partnerség jelentőségét, amely egész Európa szempontjából kiemelkedő, hiszen a térség mezőgazdasága, élelmiszeripara, vízgazdálkodása kihatással vannak egész kontinensünk lakosságának életszínvonalára.Libanon bevonása az adott koordinációba természetszerű és nyilvánvalóan indokolt. A program segíthet megoldást találni a földközi-tengeri térség lakosainak helyben tartására, ezáltal a migráció néhány kiváltó okának kezelésére is.
EU-Mauritius Fisheries Partnership Agreement: fishing opportunities and financial contribution (A8-0053/2018 - Norica Nicolai) HU
Nos, kétségkívül igen távol fekszik Mauritius Európától, tehát felmerül van-e egyáltalán értelme velük halászati megállapodást kötni. Tekintettel arra, hogy az Indiai-óceán a világ második legjelentősebb tonhal lelőhelye és az uniós flotta tonhal fogásainak elsődleges forrása, így egyértelmű az adott ajánlás fontossága és támogatandósága.A halászati politika központi eleme a jelentős kiterjedésű felségvizek fenntartható halászatának a megvalósítása, az illegális halászat visszaszorításához szükséges technikai és adminisztratív feltételek javítása. Hosszú távon gondolkodva, tehát kis befektetéssel elősegítve az adott térség fenntartható halászatának fennmaradását, a jövőben is beszerezhetjük onnan az egészséges tápláléknak számító tengeri halakat. Fontos garancia, hogy a vegyes bizottság értékeli a célkitűzések terén elért fejlődést, és ha az eredmények nem felelnek meg a terveknek, felülvizsgálhatja, illetve felfüggesztheti a pénzügyi hozzájárulást.
Strengthening economic, social and territorial cohesion in the EU (A8-0138/2018 - Marc Joulaud) HU
A jelentés alapvetően helyesen ítéli meg a helyzetet és vázolja fel a fontosabb teendőket, így egyértelműen támogatandó. Valóban az egyszerűsítés a kohéziós politika reformjának központi kérdése. Manapság sok lehetséges kedvezményezett fordul el az európai finanszírozástól, ezáltal az európai fellépés hitelessége forog kockán. Ezért meg kell szüntetni a rengeteg felesleges bürokratikus szabályt.Egységes szabályzatot kell kidolgozni a különböző támogatásokra vonatkozóan és biztosítani a közvetlen irányítás alatt álló és a kohéziós politika alá tartozó támogatások egységes kezelését, ideértve az állami támogatásokat. Kiemelkedően fontos ugyanakkor az ellenőrzés erősítése és egységesítése és álláspontom szerint az uniós pénzek felhasználása tekintetében az OLAF által észlelt visszaélések esetében biztosítani kell, hogy az európai szintű ügyészi szervezet minden uniós tagországban közvetlenül vádlóként léphessen fel az adott tagország bírósága előtt.
Europass: framework for skills and qualifications (A8-0244/2017 - Thomas Mann, Svetoslav Hristov Malinov) HU
Ismerjük már az ilyen segítőkész, jószándékú javaslatokat. Az ördög valahol mindig a részletekben lakozik. Tapasztalhattuk már, hogy milyen komoly szakemberhiány alakult ki nem csak hazámban, de a többi újabban csatlakozott tagországban is. A recept nem bonyolult: először lényegében gyarmati sorba kell taszítani az országot, majd onnan elszívni az értékes munkaerőt, az értelmiséget. Néhány centrum tagország nem is bajlódik bizonyos ágazatokban a felsőfokú képzéssel.Elvileg tehát az EUROPASS rendszer reformja indokolt. Elvileg támogatható a rendszer célja, az EU-n belüli munka-mobilitás előmozdítása. Gyakorlatban ez a modell jelenleg a centrum-országok javára történő agyelszívás optimalizálására alkalmas leginkább.A javaslatot tehát nem támogattam, de el sem vetettem, mert ha előbb közelítőleg kiegyenlítésre kerül a tagországok bérszínvonala, akkor majd vissza lehet térni az adott rendszer általános bevezetésére.
Guidelines for the 2019 budget - Section III (A8-0062/2018 - Daniele Viotti) HU
Erkölcsi, igazságossági, gazdasági szempontokból érthetetlen és elfogadhatatlan számomra a 2019. évi költségvetés előszítésére vonatkozó általános irányelvekről szóló jelentés alapkoncepciója.Adottak a legalapvetőbb problémák, mint a munkanélküliség és a szakképzett munkaerő hiányának kérdése. Az évtizedes gondok megoldásának kézenfekvő módja lenne a szakképzés megerősítése, a produktív kétkezi szakmák és felsőfokú végzettségek anyagi és erkölcsi megbecsülésének helyreállítása, a felesleges főiskolai és egyetemi büfé-szakok megszüntetése. Mindemellett az életüket tisztességgel ledolgozók, az első munkába lépésükkor érvényes nyugdíjkorhatárt elérők nyugdíjazása.Mi a valóság? A nyugdíjkorhatárok utólagos emelése, a soha munkát nem végzett többnyire saját hibájukból felesleges végzettséget megszerzők támogatása és a képzetlen, dolgozni nem akaró gazdasági migránsok tömegeinek Európába csábítása és döbbenetes összegekkel való támogatása.Ez így aligha folytatható sokáig, egyben a jelentés támogathatatlan.
Guidelines on the framework of future EU-UK relations (B8-0134/2018, B8-0135/2018) HU
Nem vagyok híve a zsarolásnak sem a politikában, sem gazdasági ügyekben, márpedig a közös állásfoglalási javaslat leginkább arra hajaz. Tisztességes, átgondolt, átbeszélt és kölcsönösen elfogadható megoldásokat kell találni minden vitás kérdésben a Brexit kapcsán.Láthatóan nem volt szerencsés a főtárgyaló személyének kiválasztása, aki szélsőségesen liberális nézeteket képvisel. Szembetűnő, hogy az EU tárgyalóit a globális kereskedelmi láncok védelmének szempontja vezeti az unióban maradó EU-tagállamok normális, fenntartható és nemzeti keretek közötti életének biztosítására való törekvés helyett, ami elfogadhatatlan.
Measures for the control of Newcastle disease (A8-0026/2018 - Adina-Ioana Vălean) HU
A Brexit egyik járulékos következményét hivatott elhárítani az adott jelentés, hiszen a továbbiakban a referencia laboratórium nem lehet brit területen.Élelmezés-biztonsági és gazdasági szempontokból is kiemelten fontos a fogságban tartott madarak súlyos járványos betegségével, a baromfi pestissel foglalkozó háttérintézmény sorsának megnyugtató rendezése, ezért a jelentés mindenképpen támogatandó.Ez a szakterület egyértelműen uniós hatáskörben tartandó, hiszen a referencia laboratórium a szakma-specifikus laborfeladatok, mint pl. a vírustörzsek fenntartása mellett ellenőrzi a tagállami intézkedési terveket is, illetve koordinálja az ezekkel kapcsolatos tagállami teendőket.
Mobilisation of the European Globalisation Adjustment Fund: application EGF/2017/008 DE/Goodyear (A8-0061/2018 - Ingeborg Gräßle) HU
A szolidaritási alap keretösszege meglehetősen szerény, ezért minden esetben aszerint döntök, honnan érkezik a megkeresés a támogatás igénybevételére. Álláspontom szerint erős gazdasággal bíró országok vállalatai számára, különösen, ha azok nagy multinacionális cégei érintettek nem szabad az alap eszközeit elfecsérelni. Ebben az esetben is éppen egy ilyen kérelemről van szó, ezért azt nem szavaztam meg.Ha a megkeresés egy később csatlakozott, illetve kevésbé fejlett uniós országból származik, akkor mindig támogatom az EGA alapból való részesedést.
The next MFF: Preparing the Parliament’s position on the MFF post-2020 (A8-0048/2018 - Jan Olbrycht, Isabelle Thomas) HU
Olyan fontos területek finanszírozási hátterének biztosítását helyezi előtérbe a jelentés, mint az átfogó menekültügyi, migrációs és integrációs politika, amely a migráció és a lakóhelyelhagyás kiváltó okainak a harmadik országokban való kezelését célozza, valamint a külső határok védelmének megerősítése.Alapvetően helytálló az a megállapítása is, hogy a közös agrárpolitikának alapvető szerepe van az élelmezésbiztonságban és az élelmezési autonómiában, illetve a vidéki lakosság és a foglalkoztatás megőrzésében, továbbá a mezőgazdaság és az erdészet fenntarthatóságában. Legfőbb szempont az európaiak számára az egészséges, jó minőségű, megfizethető élelmiszerek biztosítása.Nem támogatható ugyanakkor a katonai költségvetés növelésének a szükségessége, hiszen Európát katonailag nem fenyegeti senki, fenyegetést a tömeges bevándorlás jelent, ami a határőrizet megerősítését igényli, de nem a jelenlegi módon, amikor az őrhajók migráns-taxiként üzemelnek.Tartózkodásom másik indoka, hogy az 1977-es MacDougall jelentés szerint el kellene érnie a központi költségvetésnek a GDP 7,5-10 százalékát. Ehhez képest az 1 százalék körül mozog csak, ami nem elegendő.
Reform of the European Union’s system of own resources (A8-0041/2018 - Gérard Deprez, Janusz Lewandowski) HU
Az Európai Unió saját forrásai rendszerének szabályozása az elmúlt évtizedekben sokszor változott, igen bonyolult, nem kellően igazságos, ezért indokolt annak felülvizsgálata és új szabályozás kidolgozása a 2020 utáni időszak vonatkozásában.Az uniós költségvetést meg kell szabadítani az évenként visszatérő alkudozásoktól, ahol a kizárólagos szempont, hogy ki mennyit fizet be és kap vissza, mivel ez egy nagyon egyoldalú és félrevezető szemlélet, hiszen például a kevésbé fejlett országoknak nyújtott támogatás nagymértékben hasznos a fejlett országok gazdaságának is. Hazámban is megfigyelhető, hogy például az infrastruktúra kiépítésében a centrum-országok vállalatai jelentős volument képviselnek és komoly bevételeket realizálnak.A feladat adott, a megoldás még kétséges, így egészében csak tartózkodni tudtam, a módosítások szükség szerinti értékelése mellett.
European Semester for economic policy coordination: Annual Growth Survey 2018 (A8-0047/2018 - Hugues Bayet) HU
A jelentés pozitív kicsengéssel vezeti fel, hogy a 2018-as európai szemeszternek alkalmat kell teremtenie egy növekedést, befektetést és teljes körű foglalkoztatást biztosító gazdaságpolitika gyakorlásához. Egyidejűleg teljes mértékben hozzá kell járulnia az Európai Unió által a társadalmi jogok pilléréhez kitűzött célok megvalósításához is.Valójában a javuló makrogazdasági mutatók sem tudják feltartóztatni a tagállamokban az egyenlőtlenségek elmélyülését a szegénységben élő munkavállalók számának gyors növekedésével együtt, és nem tudják orvosolni az euró-övezeti tagállamok közötti konvergencia hiányát sem.A jelentés semmi újat nem tartalmaz, lényegében az eddig követett neoliberális megszorító politikát körvonalazza, ami semmilyen változást nem fog hozni az unió gazdasági helyzetében, ezért nem tudtam támogatni. Akár az USA gazdaságpolitikájából is lehetett volna tanulni, amely nem követte a politika embargós útmutatását, ezért is sokkal gyorsabban kilábalt a 2008-as válság következményeiből.
Composition of the European Parliament (A8-0007/2018 - Danuta Maria Hübner, Pedro Silva Pereira) HU
A demokrácia jelszavát fennen hangoztató Európai Uniónak az egyetlen demokratikusan választott testülete az Európai Parlament, melyben a képviselők a választási eredményekkel összhangban foglalhatják el helyeiket. A többi intézmény homályos háttéralkuk mentén jön létre és működik.Bár az évek során a Parlament elismerte egy állandó rendszer kialakításának fontosságát annak érdekében, hogy a képviselői helyek objektív, átlátható és méltányos módon kerüljenek elosztásra minden egyes európai választások előtt, a Szerződésekben előírt rendelkezéseknek megfelelően, eddig azonban még nem sikerült bevezetni egy állandó rendszert.El kell ismerni, hogy az adott jelentés a lehetőségeinek keretein belül korrekten pótolja az adott hiányosságot és megfelelő kereteket teremt a demokratikus parlamenti választások megtartásához. Utóbbiban egyes tagországok kormányainak volna mit tanulniuk.
Revision of the Framework Agreement on relations between the European Parliament and the European Commission (A8-0006/2018 - Esteban González Pons) HU
A javaslat elvileg a demokrácia erősítését szolgálja, hiszen a Bizottság elnöke nem kinevezett személy lenne, hanem megválasztott, még ha erősen szűkített körből lehetne választani is. Csakhogy 1 fő nem sok vizet zavar, ha a biztosokat továbbra is a mindenkori kormányok nevezik ki.Az irány némileg bíztató, de nem elegendő a valós előrelépéshez. Maga a demokrácia, mint olyan is sokat veszített hajdani fényéből, manapság leginkább a tömeg-manipuláció eszközévé silányult. Választási körzetek manipulálása, választók „megvásárlása”, korrupció burjánzása, stb. A vadhajtások lenyesésére kellene központosított megoldást találni, melynek révén a korrupt vezetők garantáltan felelősségre vonhatók lennének.
Automated data exchange with regard to vehicle registration data in Portugal (A8-0017/2018 - Ignazio Corrao) HU
Határozottan támogattam az eddigi munkám során is minden olyan javaslatot, amely akár a korrupció, akár más bűncselekmények, avagy a terrorizmus elleni küzdelem hatékonyságát hivatott elősegíteni, így ezt az anyagot is megszavaztam. Egyértelmű pozitívum, hogy lassan már teljes körű lesz az Unión belül a gépjármű-nyilvántartási adatokra vonatkozó automatizált adatcsere, amely nagyban elősegíti a határokon átnyúló bűnözéssel szembeni fellépést.
European Central Bank Annual Report for 2016 (A8-0383/2017 - Jonás Fernández) HU
. – Évek óta kifogásolom az EU liberális gazdaságpolitikáját, amely a zárt rendszerben nem fenntartható gazdasági növekedést erőlteti. A társadalmakat romboló, a természeti forrásokat felélő, kizsákmányoló, profithajhász gazdasági szemlélet annak átmeneti nyerteseit is végveszélybe sodorhatja.Mindennek egyik előmozdítója az Európai Központi Bank monetáris politikája. A statisztikák némi progressziót sugallnak, szerényen növekvő GDP, alacsony infláció összességében. Csakhogy földrajzi megoszlásban már riasztó a kép, különösen az átlagban is magas 10%-os munkanélküliség vonatkozásában, pedig ezek eléggé kozmetikázott adatok. Ha valami alapvetően elhibázott, azon nem segít, ha azt javítgatjuk, ezért a jelentés nem támogatható. A valós kiutat kell megtalálni.
Accelerating clean energy innovation (A8-0005/2018 - Jerzy Buzek) HU
Az egyik legfontosabb előrelépés, hogy a tisztának tartott innovatív energiatermelési módoknál is a teljes életciklusra vetítve kell értékelni azoknak a környezetre gyakorolt hatását. Kétségtelen pozitívum az is, hogy az Unió vezető szerepet tölt be világszinten a fejlesztések, szabadalmak területén, bár az ázsiai országok már szorongatják.Szerintem indokolatlanul eltolódott a hangsúly az egyedi kiskapacitású áramtermelés felé és Európa rövidesen kritikus helyzetbe kerülhet az alap-erőművek építésében tapasztalható lemaradások miatt és azért, mert az elosztó hálózatok egyre sebezhetőbbekké és nehezen kiegyensúlyozhatókká váltak. Pozitívumai miatt a jelentés támogatható.
Objection to an implementing act: use of phosphoric acid – phosphates – di – tri – and polyphosphates (E 338-452) in frozen vertical meat spits (B8-0666/2017) HU
. – A Bizottság engedélyeztetni kívánta a foszfátok használatának bővítését, holott már az 5 évvel korábbi tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a foszfát élelmiszer-adalékanyagok aggodalomra adnak okot, mivel a szérum foszfát magas szintje a szív- és érrendszeri kockázatok fokozódásához vezet.A helyben sütött húsételek esetében a fogyasztók aligha értesülhetnek az adalékanyagok következtében rájuk leselkedő veszélyekről, ezért különösen indokolt, hogy ne kerülhessenek bele az ilyen ételek alapanyagaiba a foszfátok. Idei hatósági ellenőrzések ráadásul még azt is megállapították, hogy az engedélyezett élelmiszer-adalékanyagokat sem az uniós jogszabályi követelményeknek megfelelően használják gyakorta.Tekintettel a polgároknak az egészséghez és a hiteles tájékoztatáshoz való jogára a bizottsági anyag elfogadhatatlan még akkor is, ha egyébként a helyesen feliratozott csomagolt húskészítmények sok esetben veszélyesebbek a fogyasztókra. Vissza kellene térni a régi magyar élelmiszerkönyv előírásaihoz.
Draft recommendation following the inquiry on money laundering, tax avoidance and tax evasion (B8-0660/2017) HU
. – Az utóbbi időben számos olyan információ került napvilágra, amely az adóelkerüléssel kapcsolatos titkokról rántotta le a leplet.Az adott ajánlás választ próbál adni a polgároknak a pénzügyi és adózási rendszerekbe vetett bizalmának megrendülésére a megszokott sablon szerint, kevéssé hatékony, ámde hangzatos módon.Senki nem hajlandó az alapokhoz nyúlni, a pénzügyi és bankrendszer túlzott deregularizációját és liberalizációját felszámolni.Mindig minden olyan javaslatot támogattam, ami az adókijátszás, a pénzmosás, a korrupció ellen irányult, most tartózkodtam először. Fontos a polgárok bizalmának helyreállítása, az átlátható és méltányos adórendszerek működtetése, az adózási és szociális igazságosság biztosítása.Mindeddig csak azt tapasztaltam, hogy a gyakorlatban a polgárok és a kisvállalkozások fizetik meg a multinacionális cégek és a tőkepiaci szereplők adózási trükkjeinek az árát, melyeket sajnos épp az uniós jogalkotás tett lehetővé.
Hong Kong, 20 years after handover (A8-0382/2017 - Alyn Smith) HU
. – Kissé komolytalannak tűnik, hogy az EU-ból éppen kilépőben lévő Nagy-Britannia és Kína közötti 20 évvel korábbi szerződés végrehajtását értékeli az Unió parlamentje, de az anyag aránylag kiegyensúlyozott, támogatható.Ha már megtörtént az értékelés, miszerint Hongkong hosszú idő alatt nyitott társadalommá fejlődött, amely biztosítja polgárai számára az emberi jogokat, a szabadságokat, a színvonalas közegészségügyi ellátást, a biztonság magas fokát, az átláthatóságot, az igazságszolgáltatás megbízhatóságát, akkor be kellene ismerni, hogy számos uniós tagországban lényegesen rosszabb a korrupciós helyzet és a demokrácia állapota, mint Hongkongban.
2018 budgetary procedure (A8-0359/2017 - Siegfried Mureşan, Richard Ashworth) HU
Az Európai Unió a sokasodó problémák, növekvő munkanélküliség, széteső családok és társadalmi struktúrák, romló közbiztonság, fokozódó terrorfenyegetettség, növekvő környezetszennyezés és az egészet beborító díszcsomagolás uniója. Mindennek egyik oka a liberalizmus rosszul értelmezett elmélete és gyakorlata. Konzekvensen képviseltem a korábbi szavazások alkalmával is azt az álláspontot, hogy a költségvetés jóváhagyása egyben az Európai Unió neoliberális gazdaságpolitikájának jóváhagyását is jelentené, amivel pedig nem érthetek egyet, hiszen látom a negatív eredményeinek garmadáját.
Transitional arrangements for mitigating the impact of the introduction of IFRS 9 (A8-0255/2017 - Peter Simon) HU
Ez a folyamat is beleillik a szokásos sablonba, azaz a mesterségesen létrehozott nagy probléma farigcsálása, barkácsolgatása apró rész-problémák megoldása által. A pénzügyi és bankszektor lényegében kitört a kontrollált keretek közül még a 90-es években és azóta ez a folyamat megállíthatatlanul halad a társadalmilag kedvezőtlen pályán. Az adott szabályozás nem teljesen haszontalan, így nem elutasítható, de nem is támogatható. Vagy radikális megoldás segíthet, vagy egy nagyobb összeomlás következhet be, mint annyiszor a történelemben.
Ranking of unsecured debt instruments in insolvency hierarchy (A8-0302/2017 - Gunnar Hökmark) HU
Számos tagállam már önállóan törvényi szabályozást alkotott az adott témában, módosította vagy jelenleg módosítja a nemzeti fizetésképtelenségi jogszabályaiban a fedezetlen, előresorolt kötelezettségeknek a kielégítési sorrendben elfoglalt helyét, összhangban a szubszidiaritás elvével. A jelentésben a Bizottság a tagállami hatásköröket csorbítja, egyben indokolatlan központosítást kíván megvalósítani a pénzügyi szektorban, ami nem támogatható. A túlzott liberalizációt kellett volna idejekorán megakadályozni, de arra sem a szándék, sem a kellő befolyás nem volt adott.
Period for adopting delegated acts (A8-0332/2017 - Gesine Meissner) HU
A közlekedési ágazat változása egyre gyorsuló tendenciát mutat, messze a természetes fejlődést meghaladó mértékben. A szándékosan, döntően profitérdekekből felpörgetett közúti áruszállítás által kiváltott problémák kezelésére megoldásokat kell találni. Ilyen próbálkozás az adott javaslat is, amely további öt évvel kívánja meghosszabbítani a Bizottságnak adott felhatalmazást intelligens közúti közlekedési rendszereknek a kiépítésére, illetve a más közlekedési módokhoz való kapcsolódására vonatkozó szabályok megalkotására.Minden felesleges problémát lehetőleg meg kell előzni, ha nem sikerül, meg kell oldani, ha ez sem sikerül, legalább mérsékelni kell. Most ez történik, így ezt is szükségszerű támogatni.
Protection against dumped and subsidised imports from countries not members of the EU (A8-0236/2017 - Salvatore Cicu) HU
Az európai munkahelyek védelme mindannyiunk kötelessége, ezért a jelentést támogattam. Ugyanakkor emlékeztetnem kell azokra az aggályokra, melyeket sok évvel ez előtt én is hangoztattam. A mai helyzet nagyrészt a mértéktelen profitéhség következménye. A multinacionális cégek helyezték és helyezik ki a termelést Kínába és a harmadik világ országaiba.Önként, ingyen átadtuk a technológiákat, a know-how-t és most csodálkozunk nagy szemekkel, hogy a munkaerőben, nyersanyagokban gazdag, szervezettségben elöljáró országok betörtek az uniós piacra és olcsó termékeikkel kiszorítják a helyieket. A jelentés előzménye az, hogy ez év tavaszán az Európai Parlament egy nem törvényerejű határozatában visszautasította, hogy Kínát piacgazdaságnak minősítse, ami egy kényszerű lépés volt, de nem oldja meg a helyzetet
Multilateral negotiations in view of the 11th WTO Ministerial Conference (B8-0593/2017) HU
Lehet vitázni közgazdászok elméleteinek helyességén. Lehet beszélni a fenntartható fejlődésről, ami olyan zárt rendszer, mint a Föld esetében nonszensz. Létre kell hozni és meg kell erősíteni a társadalmi igazságosságot, a fenntartható gazdálkodást, önellátásra törekvést, családi biogazdálkodást, egészséges és harmonikus életfeltételeket. A WTO tevékenysége nem egy jobb világ irányába hat, hanem a multinacionális cégek hatalmát erősíti és profitjukat hizlalja a nemzetek, a társadalmak rovására.Az állásfoglalási indítványnak vannak pozitív elemei, de sajnos csak szólamok szintjén, egészében nem támogatható, hiszen a gyakorlat igazolta, hogy a meglévő kibékíthetetlen ellentétek másfél évtizede gátolják bármilyen megállapodás megszületését, vagy akár csak a lényegi előrelépést.
Eastern Partnership: November 2017 Summit (A8-0308/2017 - Laima Liucija Andrikienė, Knut Fleckenstein) HU
Az uniós demokrácia-export igen döcögősen halad, ami nem csoda, hiszen az EU belső demokráciája is romokban hever. Ami Koszovó esetében természetes jog, az Katalónia, vagy a Krím esetében vérlázítóan antidemokratikusnak van kikiáltva. Ami az egyértelműen nem háborús övezetekből érkezett gazdasági migránsok számára kötelezően adandó támogatás, szállás, ellátás, az az európai országok szegényei és hajléktalanjai számára elérhetetlen vágyálom.Legyen elég már ebből a képmutatásból, hogy mindenkit a szép, jó demokratikus EU-ba akarunk beédesgetni. Kellenek az új piacok és az olcsó munkaerő a multiknak, meg a hatalmi szféra kiterjesztése a politikai vezetésnek. A jelentés kiegyensúlyozatlan, nem támogatható.
Action Plan for nature, people and the economy (B8-0589/2017) HU
Az ajánlás rémisztő statisztikai adatokat vonultat fel a természetkárosítás terén elért uniós „eredményekről”: a vadon élő fajok közel negyedét a kihalás veszélye fenyegeti, az ökoszisztémák többségének olyan mértékben leromlott az állapota, hogy már nem tudja biztosítani értékes szolgáltatásait.Mindez óriási társadalmi és gazdasági károkat okoz az Uniónak, mert a biodiverzitás csökkenése mögött meghúzódó fő tényezők, mint például az élőhelyek pusztulása, a természeti erőforrások kizsákmányolása, az inváziós fajok betelepedése és elterjedése, valamint az éghajlatváltozás egyre erősödő tendenciát mutatnak. Az anyag természetesen támogatandó, az emberek védelme is a környezet védelménél kezdődik. Pénzért bármit képesek egyesek elpusztítani, miközben pénzből a legtöbb természeti kárt nem lehet helyreállítani.
Saving lives: boosting car safety in the EU (A8-0330/2017 - Dieter-Lebrecht Koch) HU
Természetesen támogattam a javaslatot, hiszen nem lehet kérdéses az élet és az egészség védelmének fontossága a közlekedési ágazatban sem. Mindemellett úgy gondolom, hogy az anyag csak egy igen kicsi, de statisztikailag igen látványos elemét tárgyalja és próbálja meg kezelni a közlekedés által okozott veszélyeknek.Sokkal komplexebb és célravezetőbb intézkedésekre is szükség volna. Társadalmilag és környezetileg rendkívül káros a guruló raktározás és a nemzetközivé tett termelés profitmaximáló gyakorlata. Eleve fel kellene számolni a hosszú távú közúti árufuvarozást és a vasútit előtérbe helyezni, ahol csak lehetséges.Ugyancsak a közlekedés áldozatainak kellene tekinteni azokat, akik az értelmetlen széndioxid kibocsájtás csökkentés miatt gyárilag meghekkelt autómotorok mikro-szemcsés koromszennyezése miatt szenvednek egészségkárosodást, vagy távoznak idő előtt az élők sorából.Azt is komplexen kellene értelmezni, milyen környezeti és egészségi kockázatokat jelent a közlekedés elektronizálásának és az elektromos meghajtás elterjesztésének teljes vertikuma az alapanyag bányászattól az üzemeltetésen át a megsemmisítésig és újrahasznosításig bezáróan, figyelemmel a fosszilis áramtermelés felfutására is.
Territorial typologies (A8-0231/2017 - Iskra Mihaylova) HU
A javaslat technikai jellegű és nincs kihatással az uniós költségvetésre sem. Mindenképpen támogatható, mert a jelenleg is használatos területi tipológiák jogi elismerését is biztosítja.Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat az elmúlt években elkezdte közzétenni az említett területi tipológiák egy részére vonatkozó statisztikákat, melyek nagyban segíthetik a döntéshozatalt. Különösen a kohéziós politika kapcsán lényegesek az olyan integráltabb területi megközelítések, amelyek tükrözik az uniós régiók különbözőségeit.Egyértelműen nem a statisztika rovására lehet írni tehát azt, ha a kohéziós politika nem hozza meg az elvárható eredményeket.
Cooperation between national authorities responsible for the enforcement of consumer protection laws (A8-0077/2017 - Olga Sehnalová) HU
Némileg rímel az adott javaslat az ugyancsak ma tárgyalt, a pénzügyi szolgáltatások határokon átnyúló kiterjesztését szolgáló anyagra, már csak azért is, mert a fogyasztói kölcsönök kapcsán sok a visszaélés jelenleg is.Elgondolkodtató, hogy ha az árukereskedelemben ilyen magas a reklamációs arány, akkor a sok esetben nehezen átlátható pénzügyi területeken milyen veszélyek leselkedhetnek a jóhiszemű polgárokra.A tárgyalt rendeletet természetesen támogattam, miként minden hasonló, a fogyasztók védelmét szolgáló anyagot. A gombamód szaporodó internetes kereskedések jelentős hányada nem tartja be az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat, tehát nem csak a jogalkotást kell erősíteni, hanem a szabályok betartatását és a szankcionálást is.Annyi már látható, hogy indokolt a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok közötti információcsere javítása és a legkockázatosabb ágazatok (ruházat, elektronikai cikkek, szabadidő, fogyasztói kölcsön és szervezett utazások) kiemelt ellenőrzése, továbbá a jelenlegi riasztási és kölcsönös jogsegély mechanizmusok fejlesztése.
Deployment of cohesion policy instruments by regions to address demographic change (A8-0329/2017 - Iratxe García Pérez) HU
Az európai kultúra, az európai nemzetek fennmaradása, gyermekeink jövője szempontjából kontinensünk demográfiai helyzete meghatározó jelentőségű.Uniós szinten a kohéziós politika eszközrendszere kínálja a legkézenfekvőbb lehetőséget a demográfiai folyamatokba történő pozitív beavatkozásra.Az adott Jelentés alapvetően jó irányba mutató javaslatokat tartalmaz, habár sajnos a szokásos erélytelenséggel és nem kellő hatékonysággal, azonban így is támogatásra érdemes. Célszerűen a közpénzek felhasználásának feltételévé kellene tenni a projektek társadalmi hasznosságát is.
Action plan on retail financial services (A8-0326/2017 - Olle Ludvigsson) HU
Ha elvonatkoztatunk attól a nyilvánvaló bizottsági szándéktól, hogy az uniós kötelékek erősítésén és a multinacionális szolgáltatók helyzetbe hozásán fáradozik, akkor bizonyos pozitív elemei fellelhetők a javaslatnak, például a határokon átnyúló olyan szolgáltatások, mint folyószámlák és takarékszámlák nyitása, bankkártyák kiadása, fogyasztási hitelek, jelzáloghitelek, biztosítások.Ugyanakkor az állampapírok ilyetén kereskedelme már inkább kockázatokat hordoz. Álláspontom szerint mindaddig, amíg a korábbi erősen vitatott lakossági deviza hitelek kapcsán nem születik megnyugtató megoldás, illetve a vétkesek felelősségét nem állapítják meg, nem lehet helye a pénzügyi piac további egységesítésének.A bankkártyás műveletek és a web-áruházak jelenleg is biztosítják a legfontosabb lakossági igények kielégítését.
General budget of the European Union for 2018 - all sections (A8-0299/2017 - Siegfried Mureşan, Richard Ashworth) HU
. – A szokásos felvezetéssel találkozunk a problémák elkenése és a felhőkbe vesző megoldások megtalálásába vetett töretlen hit egyvelegeként.Egyébként semmilyen konkrét, lényegi tartalommal nem bír az anyag a sokasodó problémák valós megoldásának irányában. Márpedig amire nincs konkrét keret egy adott év költségvetésében, az nem is fog megvalósulni. Meddő jelszavakkal folyamatosan jól el vagyunk látva. A neoliberális gazdaságpolitika eddig sem oldott meg semmit, az EU lejtőn volt és azon is maradt.A tavalyi modell ráncfelvarrása kevés, sem a társadalmi problémákat, sem a migrációt, sem a munkanélküliséget nem kezeli. Zárt rendszerek esetén a fenntartható fejlődés fogalma is kevéssé értelmezhető.
Discharge 2015: EU general budget - European Council and Council (A8-0291/2017 - Bart Staes) HU
. – Egyértelműen helyes az Európai Parlament álláspontja, miszerint a Tanács kiadásait ugyanúgy ellenőrizni kell, mint a többi intézmény kiadásait, illetve hogy az ellenőrzés alapvető elemei az elmúlt évek mentesítési állásfoglalásaiban meghatározásra kerültek.Elfogadhatatlan általánosan, hogy a mentesítés megtagadása semmiféle következményekkel nem jár, ezért a jelenlegi helyzetet meg kell változtatni a Parlament és a Tanács közötti olyan együttműködésre, miként azt az EP a 2017. április 27-i állásfoglalásában is kifejtette.Kivételes eseti elbírálás alapján megadható a 2015. évi mentesítés a jelen körülmények között is.
Establishing an Entry/Exit System (EES) to register entry and exit data of third country nationals crossing the EU external borders (A8-0057/2017 - Agustín Díaz de Mera García Consuegra) HU
Minden olyan javaslatot támogatok, melynek célja az ellenőrizetlen tömeges migráció visszaszorítása és a már jogellenesen beérkezett tömegek által okozott biztonsági kihívások kezelése.Így ezt a javaslatot is, melynek lényege, hogy a külső határok igazgatásának további javítása céljából és annak ellenőrzése érdekében, hogy betartják-e a schengeni térségen belüli engedélyezett tartózkodási időre vonatkozó rendelkezéseket, létrehoz egy olyan rendszert, amely elektronikusan rögzíti a beutazó harmadik országbeli állampolgárok be- és kilépésének idejét és helyét.A jó módszer mindig a problémák megelőzése. Nem lett volna szabad megengedni, sőt elősegíteni ismeretlen nemzetiségű és személyazonosságú migránsok tömegeinek beáramlását az egyébként szigorú szabályok szerint őrzött schengeni övezetbe, akik között terroristák és háborús bűncselekmények elkövetői rejtőzködnek.Nagyrészt eső után köpönyeg megoldás, de az EES mégis valamelyest hozzájárul a terrorista bűncselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzéséhez, illetve felderítéséhez.
Implementation of the European Fund for Strategic Investments (A8-0200/2017 - José Manuel Fernandes, Udo Bullmann) HU
. – Amint az várható volt, az Európai Stratégiai Beruházási Alap megbukott, az eleve teljesen komolytalan elképzelésből lényegében semmi sem valósult meg. Nincs olyan recept, amivel két tojásból huszonnégy tojásos rántottát lehetne csinálni.A jelentés saját magával sincs összhangban. Elöljáróban ismerteti a gyászos helyzetet, melynek lényege, hogy a beruházások nem növekedtek az Alap létrehozása óta. Megállapítja azt is, hogy Európában nagyfokú a beruházási hiány, és ennek mértéke a Bizottság szerint évente legalább 200-300 milliárd EUR.Majd a jelentés megoldásként az eddig sem működő elképzelés folytatását szorgalmazza, némi tőkeemeléssel és kockázatbővítéssel.Volna valós megoldás, csak nem az elfogadhatatlan jelentésben, hanem a módosítók között, melyet természetesen leszavaztak.
Objection to Commission Delegated Regulation amending Delegated Regulation (EU) No 639/2014 as regards the control measures relating to the cultivation of hemp and certain provisions on payments (B8-0395/2017) HU
Sajátos bizottsági elképzelést tükröz az adott törvénytervezet, ami joggal verte ki a biztosítékot az Európai Parlament Mezőgazdasági Szakbizottságánál. Megengedhetetlen, hogy a különféle témák áttekintését megakadályozó salátatörvénykezés meghonosodjon ezen a szinten, így egyértelműen vissza kellett utasítani az adott bizottsági javaslatot. Ez a 14 téma egy anyagban teljesen komolytalan elgondolás. Jó lenne, ha a nemzeti parlamentekben sem nyomnák át a kormánypártok hasonló technikákkal az akaratukat a demokrácia megcsúfolása jegyében.
The need for an EU strategy to end and prevent the gender pension gap (A8-0197/2017 - Constance Le Grip) HU
Alapvetően úgy volna helyes, ha a nyugdíjazással kapcsolatos jogszabályok egy adott dolgozó életútja során az ő kárára nem változhatnának. Érthetetlen módon ez valamiért nem működik az Unióban, ahol folyamatosan emelgetik a nyugdíjkorhatárokat, mondván nincs elég pénz a rendszerben. Ugyanakkor fegyverkezésre, gazdasági migránsok tömegeinek luxus szintű támogatására, indokolatlan bürokráciára, miegyébre van fedezet. Ettől függetlenül az adott javaslat alapos diagnózist készített, valamint hathatós intézkedéseket is szorgalmaz, ezért támogattam. Fontos felvetései az első pilléres állami nyugdíjrendszer erősítésének és a minimum-nyugdíj garantálásának szükségessége. Kétségtelenül indokolt a férfiak és nők közötti nyugdíjszakadék megszüntetése.
2016 Report on Serbia (A8-0063/2017 - David McAllister) HU
Szerbia érdekeit aligha szolgálja az EU-hoz történő csatlakozás, hiszen azt még Horvátország is nagyon megszenvedte, pedig utóbbinál a turizmus fellendülése jelentős kompenzáló hatást fejtett ki, ami előbbi esetében elhanyagolható mértékű lenne. A jelentéssel kapcsolatban vegyesek a benyomásaim, kevéssé fontos dolgokat túlhangsúlyoz, míg sokkal lényegesebbeket elmaszatol, illetve mintegy papírból dolgozik, mellőzve a valós helyi tapasztalatokat, ezért tartózkodtam a szavazáskor. Súlyos hiányossága, hogy az őshonos magyar kisebbség számára a területi autonómiát nem szorgalmazza, holott jogos elvárás az önálló magyar egyetem, Zenta és környékének közigazgatási visszacsatolása Szabadkához és a kétnyelvűség teljes biztosítása, de még sorolhatnám.
2016 Report on Kosovo (A8-0062/2017 - Ulrike Lunacek) HU
Erőfeszítéseikről évről-évre jelentések készülnek, de célszerű volna tudomásul venni, hogy egy egészen más típusú társadalmi berendezkedéssel rendelkeznek, ami aligha kompatibilis az uniós országokéval. A korrekt, kölcsönösen elfogadható együttműködés rendszerét kell létrehozni velük, tiszteletben tartva önállóságukat és nem beavatkozva belügyeikbe. Csatlakozásuk azonban nem időszerű. A jelentést nem tudom támogatni, mert vízumliberalizációt javasol, ami korai, ugyanakkor a kisebbségi jogok mellett kiáll, ami kétségtelen pozitívum. Az Unió maga is sántikál, nem újabb terheket kell ráaggatni, hanem meg kell gyógyítani előbb.
2016 Report on the former Yugoslav Republic of Macedonia (A8-0055/2017 - Ivo Vajgl) HU
Ha még csak az ország nevét sem sikerült elfogadni évtizedes vita során sem, akkor milyen csatlakozási folyamatról lehet egyáltalán beszélni Macedónia esetében? A normális, korrekt együttműködés rendszerét kell létrehozni az Unió és a volt Jugoszláv tagköztársaság között. Megengedhetetlen a belügyeikbe való folyamatos és durva beavatkozás is, de az EU-hoz való csatlakozásuk sem reális a közeljövőben, hiszen a sajtószabadsággal, a korrupcióval igen nagy gondok vannak és a szervezett bűnözés mértéke is aggasztó. Egyébként sem az uniós bővítés irányában kellene lépéseket tenni, hanem az EU megreformálása, talpra állítása irányában. A jelentés nem kellően kiegyensúlyozott, nem támogatható.
State of play of the implementation of the Sustainability Compact in Bangladesh (B8-0396/2017) HU
Kiegyensúlyozott, támogatható az adott állásfoglalás, amely úgy emel szót a helyi munkások érdekében, hogy a szokásos uniós fenyegetéseket, melyek gyakorta ellentétes hatásúak, mellőzni tudta. Valóban meg lehet ezt kulturáltan is oldani. A belügyekbe való beavatkozás nélkül is lehet védeni a fejlődő országok munkavállalóinak jogait. Ma már az import korlátozása lényegében indokolatlan, hiszen az európai könnyűipari kapacitásokat a profithajhász gyakorlat tönkretette, felszámolta. A piacvédelem sajnos már időszerűtlen, az adott árszinteken legfeljebb egy másik távol-keleti beszállító lép be a megüresedett pozícióba. Az egykori dél- és közép-európai könnyűipar tönkretevőit kellett volna idejekorán eltántorítani megfelelő szabályozással.
Increasing engagement of partners and visibility in the performance of European Structural and Investment Funds (A8-0201/2017 - Daniel Buda) HU
Fundamentális problémákat kíván a jelentés megoldani marketinges módszerekkel, aminek nincs semmi értelme, így nem is támogatható. A gondok tornyosulnak, a neoliberális gazdaságpolitika következtében az uniós lakosság nagy részének az elmúlt időszak stagnálást, magas munkanélküliséget, kilátástalanságot eredményezett. Ugyanakkor társadalmi oldalról a középosztály meggyengülése és az ellenőrizetlen bevándorlás a negatív tömeghangulat kialakulásának az oka. Ezeken nem lehet holmi kommunikációval segíteni, legfeljebb ideig-óráig.
Cost effectiveness of the 7th Research Programme (A8-0194/2017 - Martina Dlabajová, Inés Ayala Sender) HU
A hetedik kutatási program (2007-2013) költséghatékonyságáról szóló jelentés teljesen kiegyensúlyozott, támogatandó. Mind a program erényeit, mind hibáit jól tárta fel. A hibák kijavítása sajnos ebben az esetben sem garantált. Mint általában, az indokolatlan adminisztratív terhek, a nehézkes jogi és pénzügyi szabályozás túlzott akadályokat gördítenek a jelentkezők elé. A keretösszeg is a komolytalanság határát súrolja, hiszen az csak mintegy 3%-a a teljes európai K+F szektornak. Örülök persze minden lehetőségnek, de ezt sem így és nem ekkora keretből kellene megoldani.
Participation of the Union in the Partnership for Research and Innovation in the Mediterranean Area (PRIMA) (A8-0112/2017 - Sofia Sakorafa) HU
A mediterrán térség is a leszakadók közé tartozik az Unióban a centrum országok gyarmatosító jellegű magatartása miatt. Lényegében az oda szánt fejlesztési pénzek döntő része is a központi tagországok cégeihez kerül vissza valamilyen formában. A jelentést támogattam, mert a kutatás és innováció szponzorálása egyértelmű kitörési lehetőségeket teremthet az adott régiók számára.A Földközi-tenger medencéjében, ahol évtizede kaotikus állapotok uralkodnak mind társadalmi, mind gazdasági és politikai értelemben, kiemelkedő jelentőségű minden olyan folyamat, segítség, amely a normalizálódást segíti elő. Az életkörülmények javítása a térség bizonytalan körülmények között élő lakosságának jogos elvárása.
Specific measures to provide additional assistance to Member States affected by natural disasters (A8-0070/2017 - Iskra Mihaylova) HU
A szolidaritás az egyik legfontosabb uniós erény, vagy annak kellene lennie. Ebben az irányban tett előremutató lépés az adott jelentés is, melyet természetesen megszavaztam. Ebben az esetben még a visszaható hatály is pozitívum, hiszen az elmúlt évek földrengéseit követő helyreállítási munkálatok még javában folynak és az ehhez szükséges források biztosítása mindenképpen indokolt. Lényeges, hogy a már elfogadott költségvetés módosítására sincs szükség, annak keretein belül megoldható az átcsoportosítás.
Energy efficiency labelling (A8-0213/2016 - Dario Tamburrano) HU
Az egyik EU-s sikertörténetként éljük meg az energiahatékonysági címkézést, mint a vevőket segítő fontos eszközt, ami nagyrészt igaz is, hiszen energetikai és pillanatnyi rezsiköltség csökkentési szempontokból igen jó kapaszkodót jelentenek az egyszerűen és gyorsan értelmezhető címkék. A jelentés is jó, támogatható.Ugyanakkor a címkézésnek és a hozzá kapcsolt marketing hadjáratnak sajnos erőteljes indokolatlan fogyasztást gerjesztő hatása is van, mert a 30 év élettartamra tervezett és gyártott, hibátlanul működő készülékeket dobják ki a polgárok olyan kacatokért cserébe, melyeket eleve legfeljebb 5 évre terveztek. Igaz ez már inkább az oktatás és általános fogyasztóvédelmi tájékoztatás kérdése, mint a címkézésé.
Assessment of Horizon 2020 implementation (A8-0209/2017 - Soledad Cabezón Ruiz) HU
A jelentés nagyon jól mutat rá a Horizont 2020-as program végrehajtásának igen súlyos hiányosságaira, így mindenképpen támogatandó. Megdöbbentően kevés forrás jutott a hazai kis- és középvállalatokhoz az adott tárgyévben is. Összességében a korábbi évek mutatói is katasztrofálisak, hiszen az unió centrum országai részesültek 89%-ban a forrásokból. Szégyenletes, hogy a később csatlakozott EU-tagok csak a források 4,5%-át kapták, ami még a kapuk előtt álló társult országoknak juttatott 6,5%-nál is kevesebb.
Building blocks for a post-2020 EU cohesion policy (A8-0202/2017 - Kerstin Westphal) HU
A jelentés a 2020 utáni uniós kohéziós politika kapcsán igen jó helyzetértékelést nyújt és alapvetően megfelelőek a következtetései is, így azt támogattam. Az Európai Unió fontos, folyamatosan deklarált célkitűzése a gazdasági, a társadalmi és a területi kohézió, egyben a különböző régiók közötti szolidaritás előmozdítása. Erre szolgálna a kohéziós politika.Csakhogy 2008 után az EU ez irányú működése elakadt, a régiók és a tagállamok között fennálló különbségek erőteljesen nőni kezdtek, és az Unióban tapasztalható társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek egyre súlyosabbá váltak. Ezért elképzelhetetlen a felhalmozódott problémák kezelése azonos, avagy esetleg még kisebb költségvetésből. A szegénység, a munkanélküliség, a magas környezeti terhelés, a drága lakhatás és a migráció mind megoldásra várnak.
Status of fish stocks and socio-economic situation of the fishing sector in the Mediterranean (A8-0179/2017 - Marco Affronte) HU
A halászattal kapcsolatos szabályozás is az uniós sikertörténetek közé tartozik. Némileg árnyalja a képet az adott jelentés, amely a Földközi tenger térségében kialakult áldatlan állapotokra hívja fel a figyelmet. Sőt a szükséges javaslatokat is tartalmazza a helyzet kezelésére, így egyértelműen támogatható.Az adott térség lényegében egy hatalmas probléma-gyűjtemény, ahol a túlhalászat, a mezőgazdasági eredetű vegyi szennyezések, a szállításból és a fosszilis energiahordozók kitermeléséből származó olaj- és más szennyezések egyaránt jelen vannak és ezért a határozott fellépés nem halogatható.
Annual report 2014 on subsidiarity and proportionality (A8-0114/2017 - Sajjad Karim) HU
. – Rendkívül fontos uniós elv, hogy a döntéseket mindig az arra alkalmas legalsóbb szinten hozzák meg, ezt alapvetően jól támasztja alá az adott jelentés is, így támogatható.Kellő hangsúlyt kapott benne, hogy bármely új jogalkotási kezdeményezés vonatkozásában a Szerződés annak megvizsgálására kötelezi a Bizottságot, van-e joga az Uniónak fellépni, és hogy a fellépés a szubszidiaritás és az arányosság elvei alapján indokolt-e.A nemzeti parlamentek mozgásterét is szélesíteni kell, meg kell hosszabbítani számukra az indokolással ellátott vélemény benyújtására meghatározott határidőt.Elgondolkodtató azért, hogy a jelentés dicséri az uniós intézmények működését, holott még csak most tárgyaltuk a 2014. évre vonatkozóan a szubszidiaritás és arányosság teljesülését, ami egyáltalán nem utal gördülékeny ügymenetre.
Automated data exchange with regard to vehicle registration data in Croatia (A8-0171/2017 - Claude Moraes) HU
. – A jogalap itt is, mint annyiszor, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni fellépés erősítése, amit nyilvánvalóan csak támogatni lehet, még akkor is, ha utóbbi esetében nagyságrendileg hatékonyabb módszerekre lenne szükség.Látszatcselekvésekkel nem lehet biztosítani az uniós polgárok biztonságát, ettől még szükség van persze a gépjármű-nyilvántartási adatoknak Horvátországgal való automatizált adatcseréjére, melynek a határokon átnyúló bűnözéssel szembeni harcban kétségtelenül komoly jelentősége van.Csak ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy a terrorizmussal szemben ténylegesen ér valamit az ilyen adatcsere. Az utólagos nyomozásban igen, de itt megelőzni kell a cselekményeket, abban pedig nagyon csekély az előrelépés. De ez már egy másik történet, csak arra akartam utalni, hogy a fellengzős kijelentések mögött kevéske a tartalom.
Genetically modified maize DAS-40278-9 (B8-0292/2017) HU
. – Nem a tudástól tiltották az emberiséget anno, hanem a genetikai barkácsolástól, melynek következményei jelenkori ismereteink mellett sem beláthatóak.A Bizottság hozzáállása nem csak felháborító, de egyben felveti annak szükségességét, hogy a lobbisták érdekérvényesítő módszereit is vizsgálni illene. Tekintettel arra, hogy a Bizottság sorozatosan és szándékosan sért jogot, valóban időszerű, hogy az állásfoglalás felszólítja a Bizottságot, függesszen fel minden, a géntechnológiával módosított szervezetek engedélyezése iránti kérelemre vonatkozó végrehajtási határozatot mindaddig, amíg az engedélyezési eljárást akként nem vizsgálják felül, hogy az kezelni tudja az elégtelennek bizonyult jelenlegi eljárás hiányosságait.Az állásfoglalás abszolút korrekt, teljes mértékben támogatandó, a bizottsági végrehajtási határozat tervezete egyértelműen túllépi az 1829/2003/EK rendeletben meghatározott végrehajtási hatásköröket, egyben kísérleti nyúlnak nézik az uniós polgárokat, megsértve az egészséghez és az egészséges környezethez való alapjoguk érvényesülését.
EU-Norway Agreement on supplementary rules in relation to the instrument for financial support for external borders and visa (A8-0174/2017 - Tomáš Zdechovský) HU
A javaslat magasztosan méltatja a schengeni vívmányok egyik kulcsfontosságú célkitűzése megvalósításának fontosságát, az alapvető szabadságjogok biztosítását, összhangban a hatékony, magas szintű és egységes külső határellenőrzéssel.Nos, ezt csak támogatni lehet, de azért nem ártana az álomvilágot közelíteni a való világhoz.Mert az nem járja, hogy miközben az őshonos európaiak többórás sorokban várnak a reptereken, vagy a schengeni határokon, különösen a szabadságolások időszakában, addig az egyértelműen gazdasági okokból vándorló tömegek szabadon bóklásznak és minden törvényen felül állnak a jelek szerint.
EU accession to the International Cotton Advisory Committee (ICAC) (A8-0187/2017 - Fernando Ruas) HU
Csupa műanyag világunkban kiemelkedően fontos a gyapot szerepe és a gyapottermesztők és -feldolgozók megbecsülése.Számos mű-csodáról kiderült már annak ártalmassága, de legalábbis előállításának környezeti kockázatai, miközben a pamut évezredek óta szolgálja az emberiséget, óvja egészségünket.Érthetetlen számomra, hogy az Európai Unió miért nem tagja még a gyapottal foglalkozó, 1939-ben alapított nemzetközi tanácsadó bizottságnak (ICAC), annak ellenére sem, hogy 9 uniós tagállam korábban már tagja volt a szervezetnek.
EU eGovernment action plan 2016-2020 (A8-0178/2017 - Sabine Verheyen) HU
Alapvető szemléletváltásra van szükség számos tagország közigazgatásában, az úrhatnám hozzáállásnak, a hozzá nem értésnek nincs többé helye.A jelentés eredendően jó, az elektronikus közigazgatásnak nyitottnak, hatékonynak és befogadónak kell lennie, és határok nélküli, egyénre szabott, felhasználóbarát és „végponttól végpontig” jellegű digitális közszolgáltatásokat kell nyújtania a polgárok és vállalkozások számára.Jelenleg a közigazgatás nem aknázza ki megfelelően a digitális megoldások kínálta megoldásokat, és emiatt feleslegesen megsokszorozza a belső folyamatokat és indokolatlan terheket ró az ügyfelekre, egyben saját magára is. Lényeges, hogy új lehetőségeket nyújtson az ügyfelek számára, de ne rekessze ki azokat sem, akik nem kívánnak, vagy nem tudnak részt venni a digitalizálódásban.
Annual report 2015 on the protection of EU's financial interests - Fight against fraud (A8-0159/2017 - Julia Pitera) HU
Bár az OLAF munkájával kapcsolatos tapasztalatok és visszajelzések vegyes képet mutatnak, mégis támogattam a jelentést, hiszen minden esetben egyetértek a csalás és a korrupció elleni fellépéssel.Ugyanakkor a csalást világosan el kellene választani a szabályok nem szándékos, vagy nem anyagi haszonszerzés miatt történő áthágásától. Eleve célszerű volna két külön jelentésben tárgyalni ezt a két kategóriát.A jelentés szerint a szándékos csalások csak a költségvetés fél százalékát érintik, ami a jelen korrupt világban jó eredménynek tekinthető, különösen, ha összevetjük a nagyságrendekkel nagyobb ÁFA-csalásokkal.
Resource efficiency: reducing food waste, improving food safety (A8-0175/2017 - Biljana Borzan) HU
Nagyon összetett a probléma, könnyű olyan túlzásokba esni, mint a sertéseknek az élelmiszer hulladékokkal évezredeken át történt etetésétől való elzárkózás.Mert milyen jól hangzik, hogy a száraz pékáru nem kerül kidobásra, hanem újra feldolgozzák azt. Árnyaltabban ez azt jelenti, hogy ipari technológiával, vegyszerekkel glükóz-fruktóz szirup készül belőle, ami rengeteg élelmiszerre emlékeztető terméknek az összetevője. Tehát a száraz kenyeret vegyi feldolgozással megehetik az emberek, de a malac által biológiailag feldolgozva nem. Mindeközben meredeken nő a bélbetegek, az allergiások, a glutén-érzékenyek száma.Persze a jelentésre szükség van, a problémák valósak. De az igazi megoldást a fenntartható gazdálkodás jelenti, az önellátás, a farmgazdaságok, ahol eleve zárt az élelmiszerciklus, gyakorlatilag nincs hulladék.
Evaluation of external aspects of customs performance and management as a tool to facilitate trade and fight illicit trade (A8-0162/2017 - Tiziana Beghin) HU
Feltétlen támogatandó minden olyan intézkedés, ami a szervezett bűnözés visszaszorítását segíti elő, így az adott jelentés is.Fontos szempont az is, hogy az Európai Unión kívülre irányuló export több mint 30 millió munkahelyet tart fent, azaz a munkahelyek mintegy 15%-át.A jelentésnek a vámeljárások korszerűsítésére vonatkozó javaslatai is támogathatók és az informatikai rendszerek fejlesztése, illetve a szükséges új rendszerek kidolgozására is indokolt.Különösen a kkv-k számára kiemelkedően fontos a jogszerű kereskedelmet folytató szereplők közigazgatási terheinek csökkentése.
EU trade mark (A8-0054/2017 - Tadeusz Zwiefka) HU
A jogalkotás kereke folyamatosan forog az Unióban, ennek következménye, hogy a rendeletek az évek során számos módosításon, pontosításon esnek át, így időszerűvé vált az európai uniós védjegyről szóló rendeletnek is az időközi változásokkal való egységes szerkezetbe foglalása, amit természetesen megszavaztam. Magát az uniós védjegyet egy igen hasznos és fontos eszköznek tekintem, hiszen általa a magyar vállalkozások is jó lehetőséget nyertek az áruik és szolgáltatásaik elnevezésének védelmére.
Agreement on Operational and Strategic Cooperation between Denmark and Europol (A8-0164/2017 - Agustín Díaz de Mera García Consuegra) HU
Határozottan támogatok minden olyan javaslatot, amely a korrupció, a jogsértések, a bűnözés elleni harcot segíti elő. Ez is egy fontos és támogatandó jelentés ebben a sorban, hiszen minden tagállam közreműködésére szükség van. Dánia teljes körűen részt vesz az EUROPOL munkájában jelenleg is, azonban egy népszavazás következtében sajátos átmeneti helyzet jött létre és ennek az időszaknak az áthidalására nyújt megfelelő megoldást az adott javaslat. Dánia továbbra is a schengeni térség tagja marad, kötelezettséget vállal arra, hogy 2017. május 1-ig teljes mértékben átülteti a dán jogba az adatvédelmi irányelvet, beleegyezik az Európai Unió Bírósága joghatóságának alkalmazásába, elfogadja az európai adatvédelmi biztos illetékességét és az elvárható módon hozzájárul az EUROPOL költségvetéséhez is.
Discharge 2015: EU general budget - European Court of Justice (A8-0136/2017 - Benedek Jávor) HU
Küszöbön áll az Európai Bíróság bővítése, amit az elbírálásra váró ügyek jelentős száma és az ebből fakadó késedelmes határozathozatal indokolnak. Egyértelműen látszik, hogy gondok vannak mind nemzeti szinten, mind uniós szinten az igazságszolgáltatással, amely gyakorta még a jogszolgáltatás szintjét sem üti meg. Alighanem az ombudsman intézményét kellene jelentősen erősíteni a bírósági szervezettel párhuzamosan. A bíróság gazdálkodása rendezett, működésére nagy igény mutatkozik, így támogatása nem kérdőjelezhető meg.
Discharge 2015: EU general budget - European Ombudsman (A8-0142/2017 - Benedek Jávor) HU
Az uniós szervek törvényes működése és átláthatósága minden európai polgár érdeke. Gyakorta tekintünk reménységgel az ombudsmanra, amikor igazságérzetünk tiltakozik a törvényalkotás, vagy jogalkalmazás visszásságai miatt. Pozitívum, hogy az EU szervek 90 %-ban követik az ajánlásokat. Jogos kritika viszont, hogy az intézmény hatékonysága és ismertsége viszonylag alacsony és érdemi hatást a jogalkalmazási visszásságok terén kevéssé gyakorol. Az intézményre egyértelműen szükség van, működését erősíteni kell, gazdálkodása rendezett, így egyértelműen támogatandó.
Discharge 2015: EU general budget - European Data Protection Supervisor (A8-0140/2017 - Bart Staes) HU
Az adatvédelem jelen digitalizált korunk egyik kulcsfontosságú területe. Uniós szinten is meg kell találni az egyensúlyt az indokolt adatkezelés, adatáramlás és az orwelli világ között. Van tehát feladata az adatvédelmi biztosnak és megkérdőjelezhetetlen a poszt szükségessége. Hivatalának gazdálkodása is alapvetően rendben zajlott a vizsgált tárgyévben. Minden ésszerű támogatást meg kell adni számára.
Discharge 2015: Agency for the Cooperation of Energy Regulators (ACER) (A8-0147/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Korrekt az állásfoglalás, rendezettek az ügynökség pénzügyei. Mindemellett a tagországok energiapolitikája elsődlegesen nemzeti szintű és stratégiai fontosságú szakterület, mert minden állam minden körülmények között köteles törekedni arra, hogy állampolgárait el tudja látni a szükséges energiahordozókkal. Az ACER nagyrészt hasznos tevékenységet folytat, másrészt aggályos, hogy belenyúlhat a nemzeti energetikai önállóságba, korlátozva azt. Célszerű volna leválasztani az ügynökségről az utóbbi területeket, hogy a keret-szabályozók kidolgozására, az üzembiztonság elősegítésére, a statisztikák összeállítására koncentrálhassanak.
Discharge 2015: European Police College (CEPOL) (A8-0081/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Az Európai Rendőrakadémia 2015. évi gazdálkodása kapcsán semmilyen komoly aggály sem merült fel a Számvevőszék, az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottsága, illetve a szakbizottság részéről sem. Egyértelműen támogatható ezért a zárszámadási határozat elfogadása, valamint az állásfoglalási indítvány is, amely korrekten rögzíti a valós állapotot. Határozottan támogatok minden olyan intézményt, amely a korrupció, a jogsértések, a bűnözés elleni harcot segíti elő.
Discharge 2015: European Asylum Support Office (EASO) (A8-0093/2017 - Inés Ayala Sender) HU
A Számvevőszék minden lehetséges finomkodó szófordulatot bevetett, de jelentése így is azt tükrözi, hogy sem a személyzeti ügyek, sem a pénzügyek nem közelítik meg a még elfogadható szintet az adott hivatalnál. Sőt mindez nem csak a tárgyalt 2015. évben, de a három előző évben is így volt, tehát javulásnak semmi jele sem tapasztalható. Az átláthatatlan, kaotikus gazdálkodás elfogadhatatlan, az állásfoglalás pedig nem tükrözi a hivatal működésével kapcsolatos aggályok súlyosságát, így szintén elfogadhatatlan.
Discharge 2015: European Network and Information Security Agency (ENISA) (A8-0115/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2015. évi gazdálkodása alapvetően rendben zajlott a Számvevőszék vizsgálata szerint, így a mentesítésre rászolgáltak. Napjaink világában az internetes hálózatok biztonságának szavatolása kiemelt fontosságú terület, amely nagyon komoly szaktudást és szervezettséget igényel, és amivel igen tapasztalt, nagy múltú cégek foglalkoznak. Kérdéses, hogy egy ilyen szegmensben az adott szervezet kellően hatékony tud-e lenni, így ezt a felvetést további vizsgálat tárgyává kell tenni. Az állásfoglalás egyebekben korrektnek tekinthető, összességében jó.
Discharge 2015: European Agency for Safety and Health at Work (EU-OSHA) (A8-0116/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség egyértelműen fontos tevékenységet végez, hiszen minden munkavállaló egészségének és testi épségének védelme elengedhetetlen.Az ügynökség a munkakörülmények javítása érdekében elősegíti a kockázat megelőzés kultúrájának térnyerését Európában. Gazdálkodása alapvetően rendben zajlott a Számvevőszék vizsgálata szerint, így természetesen támogattam ennek a hasznos és jól működő ügynökségnek a mentesítését is és az állásfoglalást is.
Discharge 2015: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions (Eurofound) (A8-0111/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Naponta találkozom itt Brüsszelben is és hazámban is hajléktalanokkal, akik gyakorta nem kapnak semmilyen szociális ellátást, pedig korábban többségük adófizető állampolgár volt, dolgozott. Mindeközben az Európába beáramló gazdasági menekültek lakást és teljes ellátást élvezve márkás ruhákban, okostelefonokkal sétálgatnak, szórakoznak. Mindezen problémák megoldását nyilván nem várhatom el az Európai Alapítványtól az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (EUROFOUND), amely kutatásalapú információkkal és szakértői jelentésekkel segíti a foglalkoztatással és szociális ügyekkel kapcsolatos szakpolitikák kidolgozását. A támogatást persze meg kell adni az alapítványnak, hogy ezzel is hozzájáruljunk az élet- és munkakörülmények javításához Európában.
Discharge 2015: European Union's Judicial Cooperation Unit (Eurojust) (A8-0129/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Határozottan támogatok minden olyan intézményt, amely a korrupció, a szervezett bűnözés elleni harcot szolgálja. Természetes, hogy hasznosnak ítélem meg az EUROJUST tevékenységét is, amely a tagállami hatóságok között a több uniós tagországot érintő súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelem keretében megvalósuló igazságügyi koordinációt és együttműködést segíti elő. A szervezet elsődleges csapásirányai a terrorizmus, az emberkereskedelem és embercsempészet és a kiber-bűnözés. Gazdálkodása alapvetően rendben zajlott a Számvevőszék szerint is.
Discharge 2015: European Police Office (Europol) (A8-0107/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Az EUROPOL működése aggályokat is felvet, amennyiben közpénzekből finanszírozta legalább egy magán adatbázis működtetését. Bár ez legyen a legkisebb gondunk, amikor Európa a teljes iszlamizáció küszöbén billegve egyensúlyoz egy orwelli világ rémképének fenyegetésében. Ha azt nézem, hogy eddig is határozottan támogattam minden olyan intézményt, amely a korrupció, a szervezett bűnözés, a terrorizmus elleni harcot szolgálja, akkor ebben most sem tehetek kivételt. Politikai szándék hiányában egyetlen rendőrség sem képes biztosítani az európai polgárok által joggal elvárt szintű biztonságot.
Discharge 2015: European Agency for the Management of Operational Cooperation at the External Borders of the Member States of the European Union (Frontex) (A8-0137/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Picit talán sarkosan fogalmazó polgártársaink csak migráns-taxi ügynökségnek nevezik a FRONTEX-et. Nem az én feladatom eldönteni, hogy végtelenül naivok, avagy külső erők szolgálatában állnak, vagy más oka van-e, de egy határőrizeti szervnek nem így kellene működnie. Az embercsempészeket támogatják az által, hogy a szándékosan elsüllyesztett csónakokról a tengerbe kerülő többnyire gazdasági migránsokat Európába szállítják, ahelyett, hogy visszavinnék a kiindulási helyükre, vagy más humánus módon akadályoznák meg az unióba való bejutásukat. A szervezet gazdálkodásában is akadtak visszásságok. Erős külső határőrizetre szükség van, de ez a szervezet arra alkalmatlannak látszik.
Discharge 2015: European GNSS Agency (GSA) (A8-0148/2017 - Inés Ayala Sender) HU
Vitathatatlanul bizonyos aggályok merültek fel a sok éve folyó és sok adóeurót felemésztő Galilei program kapcsán, mind hasznosságát, mind pedig a felhasználás körét illetően. Lévén szó kettős hasznosítású technológiáról, a polgároknak nagyobb beleszólást kellett volna biztosítani a finanszírozás módjáról. Kétségtelen, hogy hasonló önálló rendszereket minden nagyhatalom kiépített, saját stratégiai biztonsága érdekében, tehát ha már ennyi adófizetői pénzt elköltöttünk a rendszerre, akkor annak üzemeltetésére is biztosítani kell a megfelelő hátteret, hiszen most következik a megtérülés időszaka. Az ügynökség működése korrekt, átlátható, az állásfoglalás támogatható.
Discharge 2015: ITER Joint Undertaking (A8-0108/2017 - Miroslav Poche) HU
Vannak ígéretek, vannak ellentétes vélemények a fizikusi berkekben, vannak nagy költségek és egyelőre nincsenek eredmények. Lehozni a Napot a Földre minimum vitatható elképzelés. Alternatív energiatermelő technológiaként nem látok benne reális lehetőséget a következő 2-3 emberöltő távlatában, viszont anyagszerkezet és egyéb kutatási területeken igen, ezért nem utasítottam el. Nagyon gazdaságos nukleáris technológiák érték már el az ipari működő prototípus szintet, olyanok, mint a gyorsneutronos atomreaktorok, melyek alkalmasak az eddig felhalmozott, nagyrészt veszélyes hulladéknak számító hasadóanyagok megsemmisítésére is. De a tóriumos reaktorok is legalább 200 évre elláthatják Földünket energiával és más technológiák is fejlődnek, köztük a megújulók is.
Negotiations with the United Kingdom following its notification that it intends to withdraw from the European Union (RC-B8-0237/2017, B8-0237/2017, B8-0241/2017, B8-0242/2017, B8-0243/2017) HU
Érdekes, hogy a brit vezetést az EU-s vezetés és a centrum országok vezetése a legjobb barátnak tartotta akkor, amikor az iraki háborúba berángatta az uniót, pedig azóta Tony Blair bevallotta, hogy hazudott Szaddam tömegpusztító fegyvereiről. Talán hallgatni kellett volna a független elemzőkre, akik időben figyelmeztettek a manipulációkra, akkor most nem lenne migránsprobléma sem, ami részben a Brexit kiváltó oka is. Most pedig gaz ellenség az UK, mert demokratikus szavazást követően kilép az EU-ból. Lehet, megint hallgatni kellene a független elemzőkre és a leszámolásra emlékeztető kilépési tárgyalásokon finomítani illene. A tőzsdei mozgások is érdekes információkkal szolgálhatnak.
Certain aspects of company law (A8-0088/2017 - Tadeusz Zwiefka) HU
Nem ritkák azon esetek, amikor a cégekkel folytatott manipulációk vesztesei a kisvállalkozók, avagy kisrészvényesek. A társasági jogot átfogó uniós szabályozás az elmúlt évtizedben számos módosításon esett át, így valóban időszerűvé vált annak egységes szerkezetbe foglalása. A javaslat támogathatóságát igazolja, hogy a tervezetét a JURI szakbizottság is egyhangúlag fogadta el. Az új, immár egységes szerkezetű irányelv számos hitelezővédelmi garanciális elemet is tartalmaz.
Ratification and accession to the 2010 Protocol to the Hazardous and Noxious Substances Convention with regard to aspects related to judicial cooperation in civil matters (A8-0078/2017 - Pavel Svoboda) HU
Földünk csak egy van, tehát mindent meg kell tennünk a környezetünk védelméért. A tengeri szállítások volumene elképesztő méreteket öltött és sajnos ezzel együtt a tengeri szennyezésé is. A tárgyalt javaslat egyértelműen támogatandó, mivel a nemzetközi együttműködés elengedhetetlen az adott témában a felelősség megállapítása és a kárenyhítés érdekében is.Különösen fontos mindez a veszélyes és ártalmas anyagok tengeri szállításával kapcsolatosan, ezért a vonatkozó nemzetközi egyezmény rögzíti a tulajdonos felelősségét, biztosítéknyújtási, avagy biztosításkötési kötelezettségét is. Továbbá példamutatóan létrehoznak egy kártérítési alapot, amelynek célja, hogy minden olyan személynek, akit veszélyes és ártalmas anyagok tengeri szállításából eredően kár ér kompenzációt nyújtson, ha nem kapott megfelelő kártérítést a hajó tulajdonosától és annak biztosítójától.
Application of the provisions of the Schengen acquis relating to the Schengen Information System in Croatia (A8-0073/2017 - Nuno Melo) HU
A migránsáradat megmutatta, hogy az uniós határőrizeti rendszer egy csődtömeg. A horvát határszakasz is leszerepelt a legnehezebb napokban, de ez nem csak déli szomszédunk hibája, hanem az egész rendszeré. Abnormális, hogy a határátlépőkön jelentkezőket szigorúan ellenőrzik, míg a zöldhatáron átcsörtetőket minden kontroll nélkül átengedik.Az adott jelentés támogatandó, hiszen elősegíti Horvátországnak a Schengeni Információs Rendszerre (SIS) való csatlakozását, de nem jelenti a határellenőrzés megszűnését. Ugyanakkor ez mégis egy előrelépés azon vizsgálat alapján, amelyet a horvátok tekintetében elvégeztek, és amely szerint az adatvédelmük kielégítő, ezért megkapják a hozzáférést az adatbázishoz.
Prospectus to be published when securities are offered to the public or admitted to trading (A8-0238/2016 - Petr Ježek) HU
Fehér hollónál is ritkább az a kis- és középvállalat, amelyik a pénzpiacról kívánja, avagy tudná magát finanszírozni részvény, vagy más értékpapír kibocsájtás révén. Ezért az adott javaslat indoklása egyértelműen félrevezető, tehát nem támogatható. Ha a Bizottság célja a pénzpiaci integráció elmélyítése, akkor ahhoz megtalálhatta a megfelelő megoldást, azonban akkor az anyagot a valós szándéknak megfelelően köteles beterjeszteni az EP elé.Azzal az elvvel egyet lehet érteni, hogy az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor, vagy szabályozott piacra történő bevezetésekor alkalmazandó közzétételi szabályok jogszabályi formája a rendelet legyen, mert így biztosítható, hogy a rendelkezéseket az egész Unióban egységes módon alkalmazzák, de csak akkor, ha egyben a szubszidiaritás elve sem sérül.
Draft Amending Budget No 1/2017 accompanying the proposal to mobilise the EU Solidarity Fund to provide assistance to the United Kingdom, Cyprus and Portugal (A8-0155/2017 - Jens Geier) HU
Valójában méltatlanul csekély az a pénzügyi keret, melyet a tagországokban esetlegesen bekövetkező természeti csapások következményeinek enyhítésére lehet felhasználni. A jelenlegi, lényegében technikai költségvetés módosításra egy mindössze 71,5 millió eurós keretösszegnek az Európai Unió Szolidaritási Alapjának a terhére történő folyósítása kapcsán van szükség. Természetesen a kis segítség is jól jön ott, ahol az áradások, tüzek és más katasztrófák pusztítanak, de szerintem indokolt volna más költségvetési tételek megnyirbálásával megemelni az Alap pénzügyi keretét.
Automated data exchange with regard to dactyloscopic data in Latvia (A8-0089/2017 - Claude Moraes) HU
Erősen szkeptikus vagyok az ujjlenyomatoknak a bizonyítékként való felhasználásában a jelenlegi technikai feltételek közepette, amikor azok reprodukálása könnyed „ujjgyakorlat” egy hamisítónak. Ugyanakkor egy nyomozás során elősegíthetik a tettes megtalálását, így a határokon átnyúló bűnözés elterjedésével nagyban segítheti a bűnüldözést az adott megállapodás is, ezért támogatása indokolt. Ez által Lettország is bekerül az automatikus adatcsere rendszerébe, miután arra jogosultságot szerzet, hiszen maradéktalanul végrehajtotta az általános adatvédelmi rendelkezéseket.
Automated data exchange with regard to DNA data in Slovakia, Portugal, Latvia, Lithuania, Czech Republic, Estonia, Hungary, Cyprus, Poland, Sweden, Malta and Belgium (A8-0091/2017 - Judith Sargentini) HU
Az Európai Unió sajnálatos módon nagymértékben elősegítette a terrorizmus terjedését egyrészt a közel-keleti térségbe irányuló fegyverszállításokkal, másrészt a líbiai beavatkozással és még sorolhatnám. Az unió nem hajlandó gondoskodni polgárainak biztonságáról, hiszen már beigazolódott, hogy a kontrol nélkül beengedett migránsok több mint fele hamis személyi adatokat adott meg a hatóságoknak, mégsem toloncolták ki azokat sem, akikről ez kiderült, sőt jobb szociális ellátást kapnak, mint az őshonos európaiak nagy része.Ennek fényében némileg komolytalan, hogy épp a DNS adatok automatikus cseréje lesz a terrorizmus és határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelem leghatékonyabb eszköze, mégis támogatni kell jobb híján ezt is.
Automated data exchange with regard to dactyloscopic data in Slovakia, Bulgaria, France, Czech Republic, Lithuania, the Netherlands, Hungary, Cyprus, Estonia, Malta, Romania and Finland (A8-0092/2017 - Tomáš Zdechovský) HU
Az előterjesztés számos országgal, így Szlovákiával, Bulgáriával, Franciaországgal, Cseh Köztársasággal, Litvániával, Hollandiával, Magyarországgal, Ciprussal, Észtországgal, Máltával, Romániával és Finnországgal való automatizált adatcsere megindításáról szól az ujjlenyomatok vonatkozásában. Bírósági szakban erősen szkeptikus vagyok az ujjlenyomatoknak a bizonyítékként való felhasználása kapcsán a jelenlegi technikai, technológiai feltételek közepette, amikor azok reprodukálása nem jelent komoly kihívást.Ugyanakkor nyomozati szakban valóban elősegíthetik a tettes megtalálását, így a határokon átnyúló bűnözés és a terrorizmus elterjedésével nagyban segítheti a bűnüldözést az adott megállapodás is, ezért támogatása indokolt. Más kérdés, hogy a terrorizmus ellen nem Európában kellene most harcolni, ha a megfelelő lépések időben megtörténtek volna.
Automatic exchange of data concerning vehicles registered in Finland, Slovenia, Romania, Poland, Sweden, Lithuania, Bulgaria, Slovakia and Hungary (A8-0095/2017 - Filiz Hyusmenova) HU
Minden adatcsere esetében a terrorizmus az egyik legfőbb hivatkozási alap, így a járműadatok kapcsán is. Csakhogy a berlini, londoni merényleteket nem potenciális terroristák nevén lévő járművekkel követték el, tehát vajmi keveset ér a javaslat ebben a vonatkozásban.A nemzetközi bűnözés elleni harcban már van létjogosultsága, így támogatandó az adott előterjesztés is, mely számos EU-tagországgal, így Finnországgal, Szlovéniával, Romániával, Lengyelországgal, Svédországgal, Litvániával, Bulgáriával, Szlovákiával és Magyarországgal való automatizált adatcsere megindításáról szól.
Genetically modified maize Bt11 × 59122 × MIR604 × 1507 × GA21 (B8-0236/2017) HU
A genetikai barkácsolás következményei beláthatatlanok, a független kutatóintézetek véleménye szerint a jelen állásfoglalásban szereplő kukoricafajták jelentős kockázatot hordoznak az élelmiszerláncba való bekerülésük esetén. Joggal merül fel a kérdés, ha egyszer a lakosság normál mezőgazdasági termelés mellett is biztonságosan ellátható kukoricával, gabonával és más tömegterményekkel, akkor mi szükség van a génmanipulált termények előállítására.Megint a profitérdekek veszélyeztetik az emberiség fennmaradását, ami megengedhetetlen, hiszen Földünket unokáinktól kaptuk kölcsön és kötelesek vagyunk a számukra megőrizni lakható bolygóként. Ezért valóban vissza kell vonni a kockázatos fajták engedélyét.
Addressing refugee and migrant movements: the role of EU External Action (A8-0045/2017 - Elena Valenciano, Agustín Díaz de Mera García Consuegra) HU
Pro és kontra indulatok övezik a migránskérdést, pedig egyszerű megoldások kínálkoznak. Egyrészt fel kellene tárni, kik finanszírozzák a gazdasági migránsoknak Európába való beözönlését, hiszen sok ezer euróval, legkorszerűbb, az egész útvonal minden országában működő telefonokkal nem rendelkezhetnek napi néhány eurós bérért dolgozó emberek hatalmas tömegei. Másrészt meg kellene vizsgálni, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő és rendkívül gazdag öböl-menti országok miért nem fogadnak be egyáltalán menekülteket, holott vallásuk azonos és nyelvileg is közelebb állnak hozzájuk.Harmadrészt be lehetne vezetni azt az egyszerű szabályt, amit számos klub alkalmaz, minden migránspárti polgár hozhat magával egy főt, azzal a feltétellel, ha gondoskodik a beilleszkedéséről és teljes körű felelősséget vállal annak tetteiért, mind anyagilag, mind büntetőjogilag. A jelentés elfogadhatatlan, mert ellentétes az uniós polgároknak a biztonsághoz való alapjogával és szándékosan meghamisítja a vonatkozó nemzetközi egyezményt.
Characteristics for fishing vessels (A8-0376/2016 - Werner Kuhn) HU
Az uniós együttműködés sikertörténetei közé tartozik a fenntartható part menti halászat feltételeinek biztosítása.Az ágazat európai szinten igen sok munkahely megőrzését biztosítja, de ezen túlmenően elősegíti a helyi hagyományőrzést, a turizmus fejlesztését és az egészséges táplálkozás friss alapanyagainak az előteremtését is.A most tárgyalt tervezet lényegében a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változata a korábban már elfogadott jogszabálynak, így egyértelműen támogatandó.
Palm oil and deforestation of rainforests (A8-0066/2017 - Kateřina Konečná) HU
A mérhetetlen profitéhség szégyenletes példája az olajpálma-ültetvények létrehozása és működtetése az európai pénzintézetek hathatós közreműködésével.A trópusi ökoszisztémáknak a teljes pusztulása, tűzvészek, a helyi társadalmak szétzilálása a melléktermékei a pálmaolaj-termelés gigantikus felfuttatásának. Meg a Földünk tüdejének számító őserdők pusztulása, melyek alkalmasak volnának az üvegházhatású gázok megkötésére.A javaslat próbál megoldást találni, de nem mondhatja ki azt, amit egyre több uniós polgár gondol: hogy állítsák helyre az eredeti állapotot azoknak a költségére, akik a profitot zsebre tették, és példás büntetésekkel vegyék elejét a hasonló ámokfutásoknak.
Draft recommendation following the inquiry into emission measurements in the automotive sector (B8-0177/2017) HU
A széndioxid-kibocsátás csökkentésének élharcosai egy ma még beláthatatlan következményekhez vezető spirálba vezették be Európát.Egyrészről a szén-dioxidot korábban megkötő trópusi erdők hatalmas területeit vágatták ki azért, hogy az ott termesztett pálmaolajból biodízelt nyerjenek. Másrészről olyan bonyolult és drágán karbantartható, valamint rövidebb élettartamú dízel autómotorok gyártását írták elő, melyek picit kevesebb szén-dioxidot termelnek, cserébe sokkal több mérgező és rákkeltő nitrogén-oxidot és mikroszemcsés kormot bocsátanak ki.Az autógyártók erős kompromisszumokkal tudtak csak megfelelni a szabályozásnak, vagy még úgy sem, ezért finoman szólva trükkös megoldásokat építettek be a járművek elektronikájába.Nos, ezt a reménytelen helyzetet próbálja megoldani az ajánlás, melyet ugyan támogatok, de megjegyzem, hogy az ide vezető folyamatokat kellett volna megállítani, amit a magam részéről meg is próbáltam.
EU priorities for the UN Human Rights Council sessions in 2017 (RC-B8-0183/2017, B8-0183/2017, B8-0184/2017, B8-0185/2017, B8-0186/2017, B8-0187/2017, B8-0188/2017, B8-0189/2017) HU
Az ENSZ székhelye New Yorkban van, mégis épp az Egyesült Államok az ENSZ egyetlen olyan tagja, amely 1989 óta még nem ratifikálta a gyermekek jogairól szóló egyezményt.Joggal hívja fel az állásfoglalás az USA-t, hogy végre számolja fel ezt a szégyenletes állapotot és sürgősen ratifikálja az egyezményt.Ugyancsak joggal veti fel az EU felé, hogy lépjen fel a vallási és etnikai kisebbségek üldözés és erőszak elleni fokozottabb védelmének biztosítása érdekében. Valójában az unió vajmi kevés konkrét intézkedést hozott akár csak az EU-s tagországokban elnyomott őshonos nemzeti kisebbségek érdekeinek védelmében, vagy egyáltalán a szülőföldjükön való megmaradásuk elősegítésére.Szépek a hangzatos szólamok, de hiányoznak a tettek. Láthatóan előbbre való a gazdasági okokból beözönlő tömegek támogatása a saját állampolgárok segítésénél.
Union framework for the collection, management and use of data in the fisheries sector (A8-0150/2016 - Marco Affronte) HU
Az EU egyik sikertörténete a Közös Halászati Politika, melynek révén sikerült megvalósítani a fenntartható halászatot, megőrizni a halállományokat és elősegíteni a kisüzemi part menti halászat továbbélését.Mindez nem valósulhatott volna meg a vonatkozó adatok gyűjtése és feldolgozása nélkül.Az adott jelentés üdvözölhető, mert az egységes keretbe foglalt rendelet célja, hogy a halászati ágazatra vonatkozó környezetvédelmi, biológiai, technikai és társadalmi-gazdasági adatok gyűjtésére, kezelésére és felhasználására vonatkozó szabályokat állapítson meg, biztosítva egyben az ehhez szükséges pénzügyi keretrendszert is.
2016 Report on Montenegro (A8-0050/2017 - Charles Tannock) HU
Az EU jelenlegi, megoldhatatlannak látszó problémái nagyrészt az erőltetett csatlakozási programnak a következményei.Másrészről a centrum országok gazdasági jóléte jobbára az újonnan csatlakozott államok gyarmati sorba taszítása révén tartható fenn. Ne legyenek illúzióink, hogy ez Montenegro esetében másként lesz.A jelentés az uniós érdekek szerint értékeli az országot, így a kritikák nem sikerültek kiegyensúlyozottra, a megállapítások hol túlzók, hol pedig elnézők.
e-Democracy in the EU: potential and challenges (A8-0041/2017 - Ramón Jáuregui Atondo) HU
Józan ésszel azt gondolnánk, ha egyszer a demokrácia lényege a néphatalom, akkor a legdemokratikusabb megoldás a népszavazás.Mégis a magukat leginkább demokratikusnak kikiáltó országok és az EU vezetői az utóbbi években lényegében minden népszavazással kapcsolatban már előre közölték, hogy annak eredményét nem fogadják el. Elgondolkodtató, sajátos hozzáállás, különösen az uniós nem választott, hanem kinevezett tisztségviselők szájából.El is gondolkodott a Bizottság, hogyan magyarázza meg a folyamatosan csökkenő választási részvételi hajlandóságot, így megszületett az adott jelentés, mely az e-demokrácia kérdését elemzi, a polgárok demokratikus folyamatokba való erőteljesebb bevonása érdekében.A jelentés jó, a javasolt reformok előremutatóak, átláthatóságot, részvételi demokráciát erősítő hatással lehetnek.Az eddigi gyakorlat soványka eredményt mutat 35 polgári kezdeményezésből 3 kapott választ a bizottságtól, mindez 4 év alatt.
Launch of automated data exchange with regard to DNA data in Greece (A8-0053/2017 - Claude Moraes) HU
A terrorizmusra való hivatkozással minden adatgyűjtés, adatszolgáltatás, adatcsere lényegében automatikusan elfogadásra kerül. Ez igaz a most tárgyalt, Görögországgal való automatizált adatcsere megindításáról szóló tanácsi végrehajtási határozatra irányuló tervezetre is, amely a DNS adatokra vonatkozik. Természetesen a határokon átnyúló és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet is segíti az adott együttműködés, tehát mindenképpen támogatandó. Azért a terrorizmus felszámolása terén lényegesen hatékonyabb lépések volnának indokoltak, de azokra valamiért nincs meg a politikai akarat az unió vezetésében.
Food and feed law, rules on animal health and welfare, plant health and plant protection products (A8-0022/2017 - Karin Kadenbach) HU
Üdvözlök minden olyan törekvést, amely növeli az élelmiszerbiztonságot, javítja az állat- és növényegészségügyet, így ezt a jelentést is támogatom. Az ajánlás korszerűsíti a szabályozást, egyszerűbb és hatékonyabb hatósági ellenőrzést tesz lehetővé, mindezt úgy, hogy a lehető legkevesebb adminisztratív és egyéb terhet jelentse a gazdasági szereplőknek. Fontos terület a bio-élelmiszerek előállítását, forgalmazását szabályozó rendeletek pontos betartatása is.
Obstacles to EU citizens’ freedom to move and work in the Internal Market (B8-0179/2017) HU
Kétségtelen, hogy az Unió négy legfontosabb szabadságjoga az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlása, melyek minden uniós egyezményben rögzítésre kerültek. Ténylegesen azonban ezek megvalósításához hiányoznak a feltételek, hiszen jelentős különbségek mutatkoznak a tagországok között az egészségügyi szolgáltatások, oktatás, nyugdíjak, de a minimálbérek területén is. Habár az állásfoglalási indítvány felszólítja a tagállamokat, hogy a szubszidiaritás elvének megfelelően szabályaikból távolítsanak el minden diszkriminatív gyakorlatot és szükségtelen akadályt az uniós polgárok és azok családtagjai elől, de ennek gyakorlati megvalósítása az adott gazdasági és társadalmi keretek között aligha megoldható.Ami az Unió bővítése előtt nem ütközött különösebb akadályokba a nagyjából azonos fejlettségű tagok esetében, az a jelenlegi helyzetben az eladósodott tagországok és akár tízszeres bérkülönbségek mellett nem működőképes.
Commission's approval of Germany's revised plan to introduce a road toll (B8-0180/2017) HU
Összetett a kérdés, mert egyrészről az autópálya építése, és az azon való díjbeszedés is alapvetően nemzeti hatáskör, másrészről ha ehhez uniós forrásokat is felhasználnak, akkor uniós hatáskör. Súlyosan sérti az átláthatóság uniós elvét, hogy a Bizottság elnöke és a Német Közlekedési és Digitális Infrastrukturális Minisztérium között 2016. decemberben létrejött megállapodás nem hozzáférhető még az EP számára sem jelenleg. A Parlament joggal kéri a Bizottságot, hogy számoljon be arról, milyen alapon tekinti úgy, hogy a Németország ellen indult eljárást fel lehet függeszteni.
Guidelines for the 2018 budget - Section III (A8-0060/2017 - Siegfried Mureşan) HU
A jelentés helyesen tárja fel, leginkább mely kérdésekre kell fókuszálni az EU-ban. Ezek a tisztességes és stabil foglalkoztatás, a társadalmi-gazdasági konvergencia, a migráció és a biztonság.Európai szinten az egyik legfőbb probléma az ifjúsági munkanélküliség, amelynek különösen nagy társadalmi hatása van. Bár a jelentés szerint is a munkahelyteremtés fő forrásai a kkv-k, számos tagállam továbbra is a nagy nemzetközi cégeket támogatja, ami nem csak társadalmilag káros, de egyben a korrupciónak is a melegágya. Sajnos az uniós költségvetés nem nyújt kellő fedezetet az olyan nagyléptékű válsághelyzetek kezelésére, mint amit a migrációs és menekültválság, a terrorizmus jelentenek. Ugyanakkor szerintem ezeket nem is költségvetési oldalról kellene kezelni elsősorban.
Responsible ownership and care of equidae (A8-0014/2017 - Julie Girling) HU
Nem biztos, hogy az adott jelentés megoldást nyújt a lótartás hiányosságainak felszámolása terén, de legalább felhívja a figyelmet a meglévő problémákra, a tagországok és a Bizottság teendőire.Meglepő adatokkal is szolgál, melyek az adott mezőgazdasági ágazat, sporttevékenység és sportfogadás gazdasági fontosságát, munkahelyteremtő képességét jellemzik.Csak a lósporton keresztül mintegy egymillió vidéki munkahely fennmaradása biztosított. A lófélék egyedszáma az EU-ban mintegy hétmillió, mégis nagyfokú a szabályozatlanság, így kijelenthető, hogy egy igazán hiánypótló és támogatandó jelentés született meg.
Mercury (A8-0313/2016 - Stefan Eck) HU
A CETA elfogadása előtt kellett volna felvetni a higanyos környezetkárosítás kérdését is, megvizsgálva, mekkora felelősség terheli ebben az amerikai kontinens nagy bányavállalatait, melyek a világ számos részén követtek el és követnek el jelenleg is durva környezetszennyezéseket.Kevéssé ismert tény például, hogy a San Franciscó-i-öböl jelenlegi higanyszennyezésének a fele az 1849-es aranyláz öröksége. Ez is igazolja, hogy rendkívül nehéz felszámolni a felelőtlen kapzsiság következtében a környezetbe kikerülő higanyszennyezést.A jelentés ezért helyesen a felhasználást, a kibocsájtást igyekszik korlátozni és a hulladékkezelést javítani, összhangban a vonatkozó nemzetközi egyezménnyel. Ettől persze a probléma nem oldódik meg, amit jól mutat, hogy a jelenleg kifogott tengeri halak mintegy 13%-a fogyaszthatatlan a higanytartalmuk miatt.
Long-term shareholder engagement and corporate governance statement (A8-0158/2015 - Sergio Gaetano Cofferati) HU
Attól, hogy valami rosszat jobban csinálnak, semmi nem oldódik meg. Jót kell tenni, jó irányba kell haladni. A tőzsde egész jelenlegi rendszere maximálisan eltávolodott annak eredendő céljától, amikor a valós termelési folyamatok tőkével való ellátását volt hivatott biztosítani. A spekulációs folyamatok nem szolgálnak semmilyen társadalmilag méltányolható érdeket. Annyiban jogos a jelentés létrejötte, hogy a tőzsdén jegyzett társaságok számára valóban biztosítani kell a részvényeseik azonosításához való jogot, a velük való közvetlen kapcsolattartás lehetővé tétele érdekében.Napjaink mind súlyosabb környezeti és társadalmi problémáinak oka éppen az, hogy az elmúlt évtizedek pénzügyi liberalizációi nyomán a tulajdonos lényegében elszakadt magától a termeléstől, így csak a megszerezhető haszon érdekli és emiatt a vállalati vezetőket is az ilyen irányú cselekvésre ösztönzi.
Control of the acquisition and possession of weapons (A8-0251/2016 - Vicky Ford) HU
Minimum súlyos naivitás azt gondolni, hogy a vizionált szabályozásnak bármi korlátozó hatása lehet a bűnözők és a terroristák fegyverhez jutásában. Nekik megvannak a saját illegális csatornáik erre is. Még azt sem sikerült elérni, hogy háborús övezetekbe ne kerüljenek fegyverek az EU tagországaiból, mint azt a szíriai helyzet is mutatja, ahová az öböl-menti országok közvetítésével jutottak el az európai fegyverszállítmányok.A jelentés teljesen alkalmatlan az általa megoldandónak vélt cél elérésére, azaz az illegális fegyvertartás jelentős visszaszorítására. Ehhez az illegális kereskedelmet kellene felszámolni. A jelentés csak arra alkalmas, hogy az önvédelemre törekvő polgárokat korlátozza, a kulturális hagyományőrzést és a sporttevékenységeket megnehezítse, ellehetetlenítse. Komoly hatásvizsgálatokat kellett volna folytatni, ehhez a szükséges szakmai háttér adott lett volna.
Fundamental rights implications of big data (A8-0044/2017 - Ana Gomes) HU
Számos problémát felvet a nagy adathalmazok kezelésének kérdésköre. Gyakran sérülnek személyiségi jogok, alapjogok. Az adott javaslat az ezzel kapcsolatos jogi szempontokat lényegében jól kezeli, kiegyensúlyozott, támogatható anyag. Bár normatív szabályokat nem tartalmaz, de a későbbiekben ezeken az alapokon kiépülhet a jogszabályi háttér is.A napokban felszínre került újabb USA-beli adatkezelési visszaélések fényében különösen indokolt az a megállapítása, hogy a polgárok digitális szolgáltatásokba vetett bizalmát súlyosan alááshatják a tömeges megfigyelésre irányuló kormányzati tevékenységek és a bűnüldöző hatóságoknak a kereskedelmi, vagy egyéb személyes adatokhoz való indokolatlan hozzáférése. Ugyanakkor a multinacionális nagyvállalatok kezében koncentrálódó hatalom is igen veszélyes és káros hatást gyakorolhat a fogyasztói jogokra és a tisztességes piaci versenyre.
Reinforcement of checks against relevant databases at external borders (A8-0218/2016 - Monica Macovei) HU
. – Még úgy 4 évvel ezelőtt felhívtam a Bizottság figyelmét, hogy komoly biztonsági kockázatokat rejt magában a háborús övezetbe kijutó, majd onnan immár harci tapasztalatokkal, akár terrortámadásokra is kiképzetten akadálytalanul visszatérő EU-s állampolgárok nagy száma. Akkor erre csak rálegyintettek, de sajnos az élet engem igazolt. Megtörténtek a merényletek és továbbra is bármi megeshet, a hatóságok csak kullognak az események után. Ez a jelentés is egy ilyen pótcselekvés, ami bár szükséges, de nem elégséges. A jelenlegi módszerekkel és hozzáállással az európai hatóságok nem tudják garantálni polgáraik biztonságát. Csak új szemlélet nyújthat megoldást.
Improving the functioning of the European Union building on the potential of the Lisbon Treaty (A8-0386/2016 - Mercedes Bresso, Elmar Brok) HU
. – Vannak ugye a problémák, melyek nem jelentéktelenek, mint például a menekültválság, az EU közvetlen környezetében felmerülő külpolitikai kihívások és a terrorizmus elleni küzdelem. Továbbá a globalizáció, az éghajlatváltozás, a demográfiai fejlemények, a munkanélküliség, a pénzügyi és adósságválság okai és következményei, a versenyképesség hiánya és annak társadalmi következményei számos tagországban. A jelentés ezeket a problémákat a Lisszaboni Szerződésben rejlő potenciál kiaknázása révén az Unió együttes fellépésével kívánja megoldani. Csakhogy magukat a problémákat éppen az együttes, de teljesen észszerűtlen fellépés okozta, és az uniós vezetés teljes inkompetenciája. De nem jobb a legnagyobb tagországok vezetőinek minősítése sem, sajnos.
EU-Mongolia Framework Agreement on Partnership and Cooperation (A8-0382/2016 - Helmut Scholz) HU
. – Igaz, Mongólia távoli ország, de ősi kultúrával, hagyományokkal bír, gazdaságilag is jelentős eredményeket tud felmutatni, bár kétségtelenül nem zökkenőmentes a fejlődés, ásványkincsekben is gazdag. Összességében minden amellett szól, hogy az Európai Unió igyekezzen kapcsolatokat kiépíteni és fenntartani Mongóliával, amihez az adott jelentés megfelelő kereteket nyújt. Nem lehet véletlen, hogy a térség nagyhatalmai is komoly projekteket indítottak be, elsősorban infrastrukturális és bányászati, de más gazdasági területeken is.
2016 Report on Albania (A8-0023/2017 - Knut Fleckenstein) HU
. – Az Európai Unió vezetése nem képes tanulni a hibákból. Nem lehet úgy tagnak felvenni egy országot, hogy annak társadalmi és gazdasági berendezkedése még egy másik évszázadénak felel meg. Nagyon időszerű volna érvényt szerezni annak az elvnek, hogy nem kell minden országot csatlakoztatni az EU-hoz, vagy legalábbis csak azt követően, ha az ország elérte az uniós tagországok legfontosabb gazdasági mutatóinak átlagát, vagy az átlag GDP-t. Albániával egészen más típusú együttműködésben kellene gondolkodni. Ez lenne az országnak is az érdeke, nem a csatlakozási folyamat erőltetése.
European Semester for Economic Policy Coordination: Annual Growth Survey 2017 (A8-0039/2017 - Gunnar Hökmark) HU
. – Vannak az Európai Parlamentben józanul gondolkodók, akiknek az aggályai a későbbiekben többnyire jogosnak bizonyulnak. Ők alkotják szinte minden szavazásnál a kisebbséget. Az euró és a gazdasági kormányzási keret nemhogy nem bizonyult kellően hatékonynak az EU-t közel egy évtizede sújtó pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság kezelésében, hanem leginkább okozói voltak annak. Sőt a súlyosbodásának is. Az euró és a gazdasági kormányzási keret eszközként szolgált a neoliberális menetrend kikényszerítésére, melynek elemei a privatizáció és dereguláció, strukturális reformok, a szociális és munkajogok gyengítése, a munkajövedelem és a közjólét csökkentése. Pedig a jó recept magától értetődne, ez a közkiadások növelése, a bérek emelése és a szociális védelem, amelyeket a megszorító intézkedések tönkretettek.
European Semester for Economic Policy Coordination: employment and social aspects in the Annual Growth Survey 2017 (A8-0037/2017 - Yana Toom) HU
. – Statisztikákat tudni kell gyártani. A Bizottság ehhez nagyon ért is. A polgárok pedig csak pislognak, amikor a remek eredményekről szóló tudósítások ömlenek rájuk minden oldalról. Szárnyaló gazdasági növekedés, valójában persze a statisztikai hibahatáron belüli. Csökkenő munkanélküliség, persze, mert már minden ellátásból kiestek sokan, vagy pedig havi 1-2 nap munkát kapnak, ami által már foglalkoztatottnak számítanak. A javaslat több ponton jogosan kritizálja a bizottság jelentését, megállapítva hogy néhány tagállamban a bérek nem elégségesek a normális élet biztosításához, és emiatt a munkavállalók is elszegényednek. Sajnos a hibák feltárását nem követi valós megoldások megtalálása, így az anyag bár döntően jó szándékú, de gyenge.
Single Market Governance within the European Semester 2017 (A8-0016/2017 - Antonio López-Istúriz White) HU
. – Harmatgyenge, mantragyűjteményre hajazó a jelentés, amelyből kimaradt még az az alapvető tény is, hogy valójában már évek óta alacsony szinten stagnál az Unió gazdasága. Ez így közgazdasági nonszensz, innováció és beruházások nélkül nincs növekedés. Önmagában az egységes piac, összekötve a költségvetési gátakkal erre nem alkalmas. A Juncker-féle fejlesztési terv mögött csak ködbe vesző számok vannak, a jól hangzó, de fiktív 315 milliárd euró valós tartalma csak egy 21 milliárdos garanciaalap. A többi lufi, akárcsak az egész neoliberális gazdaságpolitika.
Banking Union - Annual Report 2016 (A8-0019/2017 - Danuta Maria Hübner) HU
. – A pénzügyi válságok kezelésére lett kitalálva a bankunió. A pénzügyi válságok pedig a profitmaximalizálás termékei. Méghozzá a termeléstől és a valós folyamatoktól elrugaszkodott spekulációs tőkefolyamatoké. Nem vitás, hogy mind az egységes felügyeleti mechanizmus, mind az egységes szanálási mechanizmus valóban hatékonyak a részleges problémamegoldásban. De az alapok rosszak. Az egységes pénzügyi piac és az euró bevezetése csak valamilyen szövetségi jellegű államszerkezet esetében működhet. Centrál-országok, PIGS stb. esetében nem. Minden alkalommal oda jutok, hogy csak a befektetési és kereskedelmi banki tevékenység szétválasztása lehet megoldás.
EU-Cook Islands sustainable fisheries partnership agreement (Resolution) (A8-0015/2017 - João Ferreira) HU
. – Nos, kétségkívül igen távol fekszenek a Cook-szigetek Európától, tehát felmerül: van-e egyáltalán értelme velük halászati megállapodást kötni, hiszen európai hajók nemigen jutnak el oda. Ugyanakkor e kicsiny szigetekhez hatalmas, közel 2 millió négyzetkilométernyi óceáni terület tartozik, mint kizárólagos gazdasági övezet. A halászati politika központi eleme a hatalmas kiterjedésű felségvizek fenntartható halászatának a megvalósítása, az illegális halászat visszaszorításához szükséges technikai és adminisztratív feltételek javítása, valamint a part menti kishalászat előtérbe helyezése. Hosszú távon gondolkodva tehát, kis befektetéssel elősegítve az adott térség fenntartható halászatának fennmaradását, a jövőben szükség esetén onnan is beszerezhetjük az egészséges tápláléknak számító tengeri halakat.
Control of the Register and composition of the Commission's expert groups (A8-0002/2017 - Dennis de Jong) HU
. – Nem egyszer csodálkoztam már azon, vajon milyen szakértői vélemények támasztják alá az Európai Bizottság egy-egy erősen vitatható jogalkotói munkáját. Tudvalévő volt eddig is, hogy a tevékenységet számos háttér szakértői bizottság támogatja, de semmilyen konkrét információ sem volt hozzáférhető, és maga az Európai Parlament is csak mostanában kezdett foglalkozni e bizottságok szerepével és személyi összetételével. Megdöbbentők az adatok, miszerint 2015. év áprilisában 830 szakértői bizottság működött és a szakértők száma megközelítette a 25 000-ret. A jelentés tehát nagyon időszerű problémára kíván megoldást találni és jó úton is jár ehhez.
The role of whistleblowers in the protection of EU´s financial interests (A8-0004/2017 - Dennis de Jong) HU
. – Konzekvensen támogatok minden olyan javaslatot, amely a korrupció, a jogsértések, a bűnözés elleni harcot segíti elő. Ez is egy fontos és támogatandó jelentés ebben a sorban, hiszen a visszaéléseket bejelentő személyek szerepéről és védelméről szól. Sajnos mind a mai napig az ilyen bejelentő személyek védelméről nem gondoskodott még az összes EU-s tagállam. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy a Bizottság eddig nem nyújtott be jogalkotási javaslatot a visszaéléseket bejelentő uniós személyek minimális védelmét biztosító programra vonatkozóan, pedig biztosítani kell, hogy mind ők, mind az érintett köztestület, vagy közintézmény élvezze az Európai Unió Alapjogi Chartája, valamint a nemzeti jogszabályok által garantált jogok védelmét.
List of third States and organisations with which Europol shall conclude agreements (A8-0035/2017 - Agustín Díaz de Mera García Consuegra) HU
. – Bár Dánia jelenleg teljes körűen részt vesz az Europol munkájában, azonban egy népszavazás következtében speciális átmeneti helyzet jött létre, és ennek az időszaknak az áthidalására nyújt megfelelő megoldást az adott javaslat. Ez a jelentés az első konzultációra vonatkozik, tehát a 2009/935/IB határozat olyan módosítására, hogy Dánia rákerüljön azon harmadik országok és szervezetek jegyzékére, melyekkel az Europol nemzetközi együttműködési megállapodást fog kötni. Konzekvensen támogatok minden olyan javaslatot, amely a korrupció, a jogsértések, a bűnözés elleni harcot segíti elő. Ez is egy fontos és támogatandó jelentés ebben a sorban, hiszen minden tagállam részvételére szükség van.
Subjecting the new psychoactive substance methyl 2-[[1-(cyclohexylmethyl)-1H-indole-3-carbonyl]amino]-3,3-dimethylbutanoate (MDMB-CHMICA) to control measures (A8-0024/2017 - Lorenzo Fontana) HU
. – Kissé szélmalomharcnak tűnik, de akkor is tenni kell minden lehetséges módon a kábítószerek új generációinak terjedése ellen is. Az adott javaslat is ezt szolgálja, egy erősen terjedő dizájner-drog kannabisz jellegű összetevője, egy viszonylag új pszichotróp anyag (MDMB-CHMICA) tekintetében fokozott ellenőrzési intékedéseket irányoz elő. A malmok sajnos kicsit lassan őrölnek, hiszen ez a tudatmódosító már legalább 2014. év augusztusa óta jelen van az uniós kábítószerpiacon, és eddig 23 tagállamban észlelték megjelenését. Pedig külön veszélyt jelent azáltal, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható termékeken általában nem tüntetik fel ezt az anyagot, de más hasonló hatású szintetikus anyagokat sem.
Revision of the European Consensus on Development (A8-0020/2017 - Bogdan Brunon Wenta, Norbert Neuser) HU
. – Sajnos kicsit gumicsontként működik az adott téma, pedig nem ezt érdemelné. Korántsem egyetlen, de hasznos eszköz a migrációs nyomás csökkentése érdekében a fejlesztési támogatásoknak e nyomás mérséklése érdekében történő felhasználása. Kár, hogy csak annyi a konkrétum a jelentésben, miszerint az ODA keretében nyújtott fejlesztési támogatást 2030-ig a GNI 0,7%-ára kell növelni, holott korábban történt már ilyen nemzetközi állásfoglalás az ODA támogatásról. Igaz, mindeddig e célra GNI-ja 0,7%-át csak 5 ország (Norvégia, Svédország, Dánia, Luxemburg és az Egyesült Királyság) fordította ténylegesen. Tehát a jelentés kissé gyenge, de támogatható.
Annual report on EU competition policy (A8-0001/2017 - Tibor Szanyi) HU
. – Ha visszatekintek a hazám gazdaságában az uniós csatlakozás óta bekövetkezett változásokra, akkor máris megvonható az egyértelműen negatív mérleg az uniós versenypolitika kapcsán. Elvileg persze a versenypolitikának lehetnek olyan elemei, amelyek valóban hasznosak, de ténylegesen a gazdaságilag legerősebb államok érdekeit szolgálja. Letagadhatatlan, hogy az egységes piacon, különösen az euróövezetben alapvető egyensúlytalanságok alakultak ki, a gyengébb tagállamok reménytelenül eladósodtak. Döbbenetes, hogy az uniós versenypolitika mennyire torz, ezt jól példázza, hogy a hazám ellátását diverzifikáló Déli Áramlat gázvezeték megépítését megakadályozták, miközben a Németország érdekében álló Északi Áramlatot jóváhagyták.
EU-Kosovo Stabilisation and Association Agreement: procedures for its application (A8-0361/2016 - Adam Szejnfeld) HU
. – Ki gondolta volna 20 éve, hogy Európában ki lehet robbantani egy helyi háborút, abba beavatkozhat az USA az ENSZ BT felhatalmazása nélkül, majd át lehet rajzolni a határokat tetszés szerint. Vagy ki gondolná, hogy az ENSZ által és több EU-s tagállam által el nem ismert állammal az Európai Unió igyekszik mielőbb kereskedelmi és csatlakozási megállapodást tető alá hozni, miközben a saját tagországaiban élő őshonos nemzeti kisebbségeknek a népszavazáshoz és az esetleges autonómiához való jogairól még csak hallani sem akar. Furcsa világban élünk.
Imports of textile products from certain third countries not covered by specific Union import rules (A8-0311/2016 - Hannu Takkula) HU
. – Meglehetősen egyéni utat fut be gazdaságilag is Fehéroroszország, már csak azzal is, hogy nem tagja a WTO-nak. Utóbbi miatt kell egyedileg szabályozni a textiltermékek kétoldalú kereskedelmét. Semmi nem indokolja, hogy bármilyen korlátozásokat tartson fenn az EU velük szemben, de egyébként sem vagyok az embargós politika híve. A konstruktív párbeszéd sokkal eredményesebb, mint a haragszom rád.
Objection to a delegated act: Identifying high-risk third countries with strategic deficiencies (B8-0001/2017) HU
. – Minden józanul gondolkodó ember a terrorizmus és a migráció esetében is azonnal felveti, hogy azok a fő felelősök, akik a folyamatokat beindították és fenntartják, azaz a finanszírozást biztosították és biztosítják. Gazdasági és politikai kockázati, egyben korrupciós szempontból és a nemzetközi bűnözés megerősödése ellen a legfontosabb teendő a pénzmosás megakadályozása. Fentiekre kíván megoldást találni az állásfoglalás az által, hogy a kiemelt kockázatot jelentő harmadik országként azonosított országokban letelepedett természetes, vagy jogi személyek esetében lényegesen szélesebb körű ügyfél-átvilágítási intézkedések alkalmazását irányozza elő. Konzekvensen támogatok minden olyan intézkedést, javaslatot, amely a korrupció, a pénzmosás, a terrorizmus ellen irányul.
A European Pillar of Social Rights (A8-0391/2016 - Maria João Rodrigues) HU
. – Az Európai Unió kapcsán az áruk, a tőke, a munkaerő szabad áramlása merül fel első gondolatként. Mostantól a szociális jogok harmonizációja is az EU-s vívmányok közé léphet. Az Európai Szakszervezetek Szövetsége támogatja az adott koncepciót és a magyar szakszervezetek is. A pillér esélyt nyújt arra, hogy a gazdasági érdekcsoportok profitérdekeit tükröző szemlélet jelentős szociális szempontú korrekcióra kerüljön és ez a periféria-országok számára, így hazánknak is esélyt kínál a felzárkózásra úgy a bér és szociális ellátások, mint a munkavállalói védelem szintje terén.
Tackling the challenges of the EU Customs Code (UCC) implementation (B8-0024/2017) HU